Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,25 Ft
Euró
394,74 Ft
Font
460,87 Ft
Bitcoin
70,444 $

Szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette két ember Hajdúböszörményben

Noha a tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, a családi ház melletti melléképületben talált két ember életét már nem lehetett megmenteni.

Fotó: Twenty20
Baleset

Takács Petra

Szerkesztő

Szén-monoxid-mérgezés következtében meghalt két ember csütörtök délután Hajdúböszörményben, a Hadházi utcában – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t.

Mukics Dániel közleményében azt írta: a tűzoltók a jelzést követően néhány perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol egy családi ház melletti, szobának berendezett melléképületben két embert találtak, az életüket már nem lehetett megmenteni. Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

A melléképületben egy gázpalackról működő szieszta kályha üzemelt. Mivel a melléképület nyílászárói csukva voltak, a nyílt égésterű fűtőeszköz környezetében nem volt biztosítva a levegő-utánpótlás, ezért mérgező szén-monoxid keletkezett – részletezte a szóvivő.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha beltérben nyílt láng ég, gondoskodni kell a szellőzésről, különben szén-monoxid keletkezik. Nem elegendő néha kinyitni az ablakot, állandó és automatikus légbevezető kell oda, ahol nyílt láng van. Az ilyen helyiségekbe tanácsos szén-monoxid-érzékelőt helyezni – jelezte Mukics Dániel.

(MTI)

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.

Tragédia történt Ököritófülpösön egy idősek otthonában

Kiderült, hogy áldozata is van az Ököritófülpösön történt tűzesetnek, miután lángok csaptak fel egy szociális intézményben.