A rendkívüli európai szárazság miatt felszínre került a Száva medrében egy 1945-ben elsüllyedt gőzhajó roncsa.
Európa-szerte tapasztalható extrém hőség és elhúzódó szárazság miatt drasztikusan lecsökkent a folyók vízszintje, aminek következtében egy több mint százéves gőzhajó rozsdásodó törzse bukkant elő a Száva medréből. A szerbiai Száremszka Mitrovica közelében láthatóvá vált roncsot a helyi sajtóban csak a Száva Titanic-jaként emlegetik.
Ugyan a hajó egyes részei korábban is kilátszottak alacsony vízállásnál, a helyiek elmondása alapján a szerkezet még soha nem állt ennyire szabadon.
„Évek óta nem lehetett látni, így elég nagy az érdeklődés iránta. Valóban olyan látványosság, amivel nem találkozik minden nap az ember” – mondta Andrija Popović, a helyi múzeum igazgatója.
A gőzhajót 1913-ban építették egy budapesti hajógyárban, és eredetileg a Vág nevet kapta. A mintegy ötvennégy méter hosszú jármű kezdetben a Dunán szállított nehéz teherárut Budapest és más városok között. Az első világháborút követően az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával a hajó jóvátételként a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság tulajdonába került, ahol átkeresztelték Slovenianra.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A második világháborúban a náci német megszállás alá került járművet a belgrádi felszabadítás után a jugoszláv antifasiszta erők használták sebesültek és felszerelések szállítására. A gőzhajó 1945 áprilisának végén sérült harcosokkal a fedélzetén német aknára futott, majd azonnal elsüllyedt, és azóta is ugyanazon a ponton fekszik – írta a CBS News.
Az európai folyók apadása nemcsak ezt a gőzhajót hozta a felszínre. A Duna szerb és román határszakaszán a náci Németország Fekete-tengeri flottájának maradványai bukkantak elő, amelyek közül több még mindig robbanóanyagokat tartalmaz. Olaszországban a Tiberis vízszintjének csökkenése miatt ókori római híd pillérei váltak láthatóvá, miközben Bulgáriában egy egykori gyapjas mamut fennmaradt csontjait találták meg a mederben.
A csordogálóvá apadt Duna komoly fennakadásokat okozott a magyarországi és romániai atomerőművek működésében, emellett a teherhajózást is leállította Európa második leghosszabb vízi útján. A hónapok óta tartó szárazság a mezőgazdaságot és az ivóvízellátást egyaránt veszélyezteti, sőt még az Alpok magaslati menedékházaiban is szigorú vízkorlátozásokat kellett bevezetni.
A meteorológiai adatok szerint Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, ahol a szárazságot a téli hóhiány és a rendkívül száraz tavasz együttesen okozza.
„A jövőben arra kell számítanunk, hogy az ilyen helyzetek egyre gyakoribbá válnak. Olyan időszakba lépünk, amikor ez sajnos az új normálissá válik” – fogalmazott Dejan Vladiković szerb hidrológiai szakértő.



