Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,56 Ft
Euró
394,14 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,528 $

Egyre több gyerekkatona vesz részt a dzsihadista erőszakban

A Közel-Keleten némileg enyhült az iszlamista erőszak az elmúlt évek során, azonban ez nem a megszűnését vagy visszaszorulását jelzi, hanem mindössze az „elköltözését”.

Fotó: Twitter/Charla120
Külföld

Nagy Noel

Szerkesztő

A dzsihadista terrorszervezetek ugyanis a Száhel-öv nyugati részébe tették át a székhelyüket, elsősorban Maliban, Nigerben, Burkina Fasóban, Csádban, valamint Nigéria és Kamerun egyes részein tevékenyek.

Burkina Fasóban júniusban például az idei év legsúlyosabb támadását hajtották végre Szolhanban azzal, hogy 160 embert mészároltak le az éjszaka leple alatt. Az egykoron még nyugat-afrikai országot teljesen ellepték az Al-Kaida és az Iszlám Állam harcosai, ami felforgatta a régiót. Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

Ami pedig még szomorúbbá teszi a helyzetet, hogy mint a szolhani támadás során, úgy más esetekben is egyre több gyermekkatonát lehet látni ezeknél a terrorszervezeteknél. A mészárlásban konkrétan ezen esetben nem vettek részt gyerekek, viszont a házak felgyújtásában igen.

A Burkina Fasó-i kormánya azóta meg is erősítette, hogy gyermekek is részt vettek a brutális mészárlásban. Ez alapján pedig egyértelműen látszik Nyugat-Afrikában: ahogy terjed az erőszak, úgy a gyermekkatonák száma is növekszik.

Az AP hírügynökség birtokába jutott, még nem nyilvánosságra hozott nemzetközi jelentés szerint csak Burkina Fasóban megötszöröződött a sikeresen toborzott gyermekkatonák száma az idei év során, ami aggasztó tendenciát rajzol ki.

„Mi, szülők rettegünk, mivel a gyermekek a leginkább kitettek annak, hogy a dzsihadistákhoz csatlakozzanak, mivel még nem érettek annyira, hogy a megfelelő döntést meg tudják hozni”

mondta egy helyi anyuka, akinek egy 4 éves fia van.

A nemzetközi segélyszervezetek is megerősítették, hogy egyre több gyermeket látnak a dzsihadista harcosok mellett a Száhel-övben és így Burkina Fasóban is. Mindezt azóta, hogy a Szaharától délre fekvő öv az iszlamista erőszak epicentrumává vált az elmúlt néhány évben.

A civil szervezetek azonban a hadsereg felelősségét is látják a helyzetbe, ugyanis sokszor rendkívül brutalitással lépnek fel az olyan személyek ellen, akiket militánsnak gondolnak. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy ezen gyermekeknek nincs hozzáférése megfelelő oktatáshoz és egészségügyhöz, nagyon könnyen szélsőségessé válnak:

„Ezeknek a gyermekeknek nincs lehetősége a magas szintű oktatásra, de még a minimális egészségügyi ellátást és megbecsülést sem kapják meg. Így pedig nagyon könnyen el tudják őket a szélsőséges csoportok csábítani” – fogalmazott Maimouna Ba, egy helyi jogi szervezet vezetője, aki szintén hangsúlyozta a hadsereg felelősségét:

„A katonaság olyan bűncselekményeket követ el az orruk előtt, ami egész életre traumatizálja őket. Annyit látnak, hogy mindenféle ok nélkül megölték a szüleiket, ezért nyilvánvalóan dühössé válnak. Ahogy felnőnek, rögtön felmerül bennük a kérdés: miért nem segített nekik az állam?”

Jelenleg 14 fiúgyermeket tartanak fogva Ouagadougouban, Burkina Faso fővárosában, mert részesei voltak különböző fegyveres milíciáknak. A helyzet folyamatosan romlik a gyermekkatonák toborzása terén, az ENSZ már külön is foglalkozott a helyzettel.

Burkina Faso rosszul felszerelt és alacsony szinten felkészített hadserege ráadásul nem tud megbirkózni az erőszakkal, ami már több ezer ember haláláért és több mint 1.3 millió menekültért felelős.

A romló közbiztonság miatt pedig már több alkalommal is zajlottak tüntetések, az emberek ugyanis erősebb fellépést szeretnének a dzsihadistákkal szemben. Erre válaszul Roch Marc Christian Kaboré elnök kirúgta a biztonsági és védelmi minisztereit, majd magát jelölte ki védelmi miniszternek.

A szakértők szerint azonban a helyzetet az oldaná meg igazán, ha a szegénység felszámolása terén érne el eredményt a kormány, mert akkor nem kellene a gyermekeknek és a felnőtteknek a dzsihadista szervezetekhez csatlakozniuk némi zsoldért.

Az ENSZ ezen felül azt szeretné elérni a Burkina Fasó-i kormánynál, hogy írjanak alá egy egyezményt, amivel lehetővé teszik, hogy ezen gyermekeket áldozatként kezeljék és olyan központokba szállítsák, ahol megfelelően pszichológiai kezelést kapnak.

Gulyás Gergely a Magyar-ügyről: aki ilyet tesz, nemkívánatos személy kell, hogy legyen

Mint fogalmazott, épeszű ember nem teszi ezt a feleségével, három közös gyermekük édesanyjával.