Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,94 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
458,74 Ft
Bitcoin
64,528 $

Bolgár drogkereskedőknek moshatott pénzt az egyik legnagyobb európai bank

Komoly vádakkal illeték Svájc második legnagyobb bankját, amely képviselőinek még a bíróság előtt is meg kell jelennie.

Fotó: Flickr/Andy Kobel
Európa

Nagy Noel

Szerkesztő

Az ügyészek gyanúja szerint a Credit Suisse több millió eurónyi drogpénz tisztára mosásában vehetett részt, amelyet olykor bőröndökben vittek be a bankba az ügyben érintett bolgár kokainkereskedők.

A svájci ügyészek szerint a bank egyik korábbi vezető beosztású tisztviselője nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a 2004 és 2008 közötti időszakban sikerüljön megelőzni a drogkereskedők bűncselekményből származó pénzének elrejtését és tisztára mosását.

A Reutersnek eljuttatott közleményében a Credit Suisse vehemensen tagadta az ellenük felhozott vádakat, szerintük a korábbi tisztviselőjük is ártatlan. Az ügyet nagy érdeklődés övezi, ez az első alkalom ugyanis, hogy büntetőbíróság elé citálnak egy svájci óriásbankot.

Az 500 oldalas vádiratban részletesen kifejtik a Credit Suisse és korábbi tisztviselője, valamint a volt bolgár birkózó, Evelin Banev és társai közötti kapcsolatot, akik jórészt érintettek a svájci bíróság előtt zajló büntetőperben.

Banev ugyan közvetlenül nem érintett a perben, de 2017-ben egy olasz, 2018-ban pedig egy bolgár bíróság találta bűnösnek bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt.

Banev bűnszervezete elsősorban Latin-Amerikából importált és osztott szét kokaint, amelynek mértéke több tonnára rúg. A volt pankrátor egy időre eltűnt, azonban tavaly szeptemberben Ukrajnában ismét elfogták, a bolgár ügyészek pedig most a kiadatásáért küzdenek.

A másik két bandatagot, akik viszont közvetlenül érintettek a svájci perben, elsősorban sikkasztásért, csalásért és okirathamisításért vonták eljárás alá, míg a Credit Suisse a csalárd módon szerzett pénz tisztára mosásában vehetett részt.

A Credit Suisse korábbi alkalmazottjával szemben az a vád, hogy személyesen vitt a bankhoz legalább egy bolgár ügyfelet, amikor 2004-ben csatlakozott a bankhoz – nem élt azonban sokáig az üzleti kapcsolat.

A bolgár ügyfelet ugyanis 2005-ben agyonlőtték egy szófiai étterem előtt, azonban a vádirat szerint egészen a haláláig több alkalommal is jelentősebb összegeket helyezett letétbe a svájci banknál, amelyeket sokszor bőröndben vitt a bankba.

Az ügyészek szerint a drogbandának az volt a taktikája, hogy pont akkora összegekben vitték be a pénzt a bankba, ami még nem érte el a pénzmosás elleni vizsgálatok küszöbértékét, így több részletben komolyabb összegeket tudtak elhelyezni biztonsági letétben.

Habár a svájci magánbankok azóta jóval szigorúbb szabályozást vezettek be, akkoriban még ez egy gyakori módszer volt a letétek elhelyezésénél, amelyet követően a bűnbandák szabadon tudták utalgatni az összegeket különböző számlákra.

Az ügyészek szerint a Credit Suisse-től 2010-ben távozó tisztviselő összesen 146 millió svájci frank tisztára mosásában segíthetett a bolgár bűnbandának, amelyből 43 millió frank készpénzben történt.

A Credit Suisse várhatóan azzal fog védekezni, hogy az általuk kezelt pénzösszegek nem bűncselekményből származnak, Banev és köre ugyanis törvényes vállalkozásokat is működtettek az építőiparban.

A svájci bank ezen felül azzal is érvelni fog, hogy amikor Banevet 2007 áprilisában ideiglenesen letartóztatták, azonnal értesítette a svájci ügyészeket és megpróbált tanácsot kérni a helyzetben

A Credit Suisse ugyanis akkoriban információkat szolgáltatott az ügyészeknek Banev bankszámláiról, valamint a jelentős pénzfelvételeket érzékelve kérvényezte, hogy befagyaszthassák a drogkereskedő bankszámláját. Mire megkapták az engedélyt, addigra a pénz jelentős részét már levették a számláról.

A perben egyébként nem csak a Credit Suisse, hanem a Julius Baer svájci bank is érintett, amely egy külön vádirat szerint szintén részt vehetett a pénzmosásban azzal, hogy a náluk lévő bankszámlákra is kerültek komolyabb összegek.