Finoman szólva sem volt sima napja a Survivor egyik törzsének, miután két versenyzőjük is elájult, rosszul lettek.
Vannak pillanatok, amikre az ember mindig szívesen emlékezik vissza, és valószínűleg ez is épp egy ilyen emlék lesz Tóth Gabi számára.
Rácz Jenő és Gyuricza Dóri nagyon jól érzik magukat a távoli helyszínen, ahová a kislányukat is magukkal vitték.
Kate Beckinsale szépsége sok szempontból kiemeli őt a tömegből, akárcsak a karaktere, és a mögötte álló sikerek.
Szabó Franciska láthatóan remekül és magabiztosan érzi magát a bőrében, ami kizárólag a saját érdeme.
Remek kikapcsolódást választott Ördög Nóri a barátnőivel, akik Dubaj felé vették az irányt, hogy egy igazán lenyűgöző környezetben töltődjenek fel.
Különleges megtiszteltetésben részesült Tolvai Reni, ugyanis a világ egyik legismertebb luxusmárkájának termékével fotózták.
Hamarosan kiderül, ki az a páros, aki számára véget ért a Párharc, és nem kizárt, hogy drámaiak lesznek a körülmények.
Elmondása szerint még a mozgásuk is nagyon hasonló volt, ráadásul tehetségben fej-fej mellett voltak.
Hosszú Katinka és férje szeretné biztosítani születendő gyermekük jövőjét, ami másoknak is ötletet adhat.
Vajna Timi már nagyon szeretne édesanya lenni, és ehhez most Isten segítségét is kéri, mert az égiek egyelőre nem voltak vele kegyesek ezen a területen.