A készülő Star Wars-filmben a galaxis történetében először nem lesz semmilyen központi kormányzat vagy rendfenntartó hatalom.
Gyökeres fordulatot hoz a Star Wars történetében a Shawn Levy által rendezett és Ryan Gosling főszereplésével készülő Star Wars: Starfighter című mozifilm. A sorozat fél évszázados fennállása során most először fordul elő, hogy a történet helyszínéül szolgáló galaxisban semmilyen központi kormányzat vagy uralkodó rend nem létezik.
A 2027 májusában mozikba kerülő alkotás cselekménye néhány évvel a Skywalker kora eseményei után játszódik. A ScreenRant információi szerint a főhős egy Kade Auberon nevű, egyszerű munkásosztálybeli pilóta, aki a galaktikus vezetés hiányában a túlélésért küzdő átlagemberek mindennapjait éli, mielőtt egy különleges vadászgéppel nekilendülne élete kalandjának.
A franchise korábbi korszakaiban mindig jelen volt egy uralkodó vagy rendfenntartó intézmény. A köztársaság, a birodalom, az új köztársaság vagy az első rend folyamatosan meghatározták a szereplők lehetőségeit és a politikai viszonyokat.
A központi hatalom hiánya miatt a szereplőknek teljesen magukra kell támaszkodniuk, hiszen nem áll mögöttük olyan intézmény, amely biztosítaná a rendet. Ez a döntés egyúttal lehetővé teszi a rendező számára, hogy egy teljesen önálló történetet meséljen el, mentesülve a galaktikus politika elmagyarázásának terheitől.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Ryan Gosling mellett olyan színészek bukkannak fel a produkcióban, mint Matt Smith, Mia Goth, Amy Adams, Flynn Gray, Daniel Ings, Aaron Pierre, Simon Bird és Jamael Westman. A film forgatókönyvét Jonathan Tropper jegyzi, míg a zenei aláfestésért Thomas Newman felel.



