Clouds
21 Budapest
Dollár
367,97 Ft
Euró
394,73 Ft
Font
442,51 Ft
Bitcoin
22,959 $

Mióta itt jártál:

Stana Alexandra összegzett: idegösszeomlás is volt, de a boldogság mindent vitt

Fotó: Instagram/Stana Alexandra
Style

Takács Petra

Szerkesztő

Összességében azonban nagyon boldog az új kapcsolatában, ami már 1 éve tart, és úgy fest, minden fontos ponton működik.

Stana Alexandra átérezhette, milyen az, amikor a közösségi médián keresztül rászállnak az emberek. Nem kevés bántást kapott, amikor kiderült, hogy ő Horváth Gréta volt férjének új párja, amivel sokaknál kiverték a biztosítékot.

Soron kívül 3600 fölé emelkedett a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma

Sorra jöttek a támadások, nem voltak kevesen, akik nem támogatták a kapcsolatot, és Grétát sajnálták. Alexandra tagadta, hogy miatta ment volna szét a korábbi páros, akik együtt nyerték meg az Ázsia Expresszt.

Mint ahogyan az általában lenni szokott, az emberek ráuntak a támadásokra, a Dancing with the Stars táncosának pedig csak ki kellett várnia ezt az időszakot. Immáron úgy posztolhatnak, hogy nem bántják őket, és sorra kapják a dicséreteket.

Azok is nagyot tévedtek, akik azt gondolták, hamar szétmegy az új páros. Nem így lett, nagyon boldogok együtt, de nyilván voltak nehezebb pillanatok, ugyanakkor attól is jó egy kapcsolat, ha megtalálja a pár a megoldást a különböző helyzetekre.

Alább Alexandra összegzését láthatjuk, ami rendkívül frappánsra sikeredett. Megtudhattuk, hogy voltak azért pityergős pillanatok, idegösszeomlások, ám a boldogság és a szeretet mindent felülírt.

Még több bulvár: Fantasztikusan néz ki Lola (fotók)