Egy amerikai föld alatti laboratóriumban a sötét anyag lehetséges részecskéjének ütközését éslelhették a kutatók.
A dél-dakotai Sanford Föld Alatti Kutatólétesítményben működő LUX-ZEPLIN kísérlet során a kutatók olyan részecske-kölcsönhatást rögzítettek, amely a sötét anyag létezésére utalhat. Az egykori aranybányában, mintegy másfél kilométeres mélységben elhelyezett detektor egyetlen különleges eseményt észlelt.
A megfigyelt ütközés során egy ismeretlen részecske egy xenonatom magjával találkozott, ami halvány ultraibolya felvillanást és a mag elmozdulását eredményezte. Ez a jelenség pontosan megfelel a gyengén kölcsönható nagy tömegű részecskének, vagyis a WIMP-nek elnevezett fizikai modellnek.
A kutatást vezető Sam Eriksen, a Bristoli Egyetem részecskefizikusa szerint a megfigyelés a sötét anyag első közvetlen nyoma lehet. Mivel mindössze egyetlen eseményről van szó, a szakemberek egyelőre nem jelenthetik ki a felfedezést. A The Straits Times cikkében ismertetett eredményeket egy japán tudományos konferencián mutatták be, a tanulmányt pedig a Physical Review Letters folyóirathoz nyújtották be.
Az univerzum anyagtömege
Az univerzum anyagtömegének csupán 15 százalékát alkotja a csillagokat, bolygókat és az emberi testet felépítő rendes anyag. A fennmaradó rész a sötét anyag, amely nem bocsát ki és nem tükröz vissza fényt, így a jelenlegi távcsövekkel láthatatlan marad. Jelenlétére a galaxisok léptékében megfigyelhető gravitációs hatásokból következtetnek a tudósok.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A kísérletnek otthont adó detektorban több mint kilencezer kilogramm folyékony xenont használnak egy henger alakú tartályban. A rendszert az amerikai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium üzemelteti, a célja pedig az, hogy a kozmikus sugárzástól védett mélységben észlelje a rendkívül ritka részecskegyorsulásokat.
„Elképzelhető, hogy másodpercenként több millió sötétanyag-részecske halad át a testünkön anélkül, hogy kölcsönhatásba lépne az atomjainkkal. Amikor a galaxisokat vizsgáljuk, úgy viselkednek, mintha jóval nagyobb tömeggel rendelkeznének a látható anyagnál. A sötét anyagot egyfajta kozmikus ragasztónak is tekinthetjük, amely segítette a Tejútrendszerhez hasonló rendszerek kialakulását” – fogalmazott Alvine Kamaha, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem asztrofizikusa.
A szakemberek jelenleg azon dolgoznak, hogy kizárják a többi lehetséges magyarázatot. A föld alatti közvetlen mérések mellett a tudósok részecskegyorsítókban is megpróbálnak sötétanyag-részecskéket előállítani, miközben a galaxisokra gyakorolt gravitációs hatásokat is elemzik.



