Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,74 Ft
Euró
393,46 Ft
Font
460,05 Ft
Bitcoin
70,230 $

Többször ráköhögött a tanárnőre, azzal fenyegetve, hogy megfertőzi

Két általános iskolás diák ellen emeltek vádat, akik óra közben fenyegették meg a saját tanárukat, melyből jogi ügy lett.

Fotó: Pixabay
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség két általános iskolai diák ellen, akik óra közben fenyegették a tanárukat – közölte a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a 14 éves és a 16 éves diák a 2020/2021-es tanévben évismétlőként került egy Nagyatádhoz közeli település általános iskolájának hetedik osztályába, ott folyamatosan megszegték az intézmény házirendjét és félévkor több tantárgyból is bukásra álltak. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

A tanulók 2020 novemberében egy matematikaórán felálltak és engedély nélkül kifelé indultak a teremből. Az asztalánál ülő tanárnő ezért rájuk szólt, de a diákok nem ültek vissza a helyükre, hanem tiszteletlenül visszaszóltak, majd odaléptek a pedagógushoz úgy, hogy ne tudjon az asztal mögül kimenni.

A 14 éves vádlott ekkor a tanárnő arcához közel hajolva levette a maszkját és többször ráköhögött, azzal fenyegetve, hogy most megfertőzi. Társa eközben trágár szavakkal szidta a tanárnőt, majd az öngyújtója égő lángját a sértett arcához közelítette.

Közel egymilliárd forintot csaló céghálozatra csapott le a NAV

Mivel a vádlottak elállták a tanárnő útját, egyik osztálytársuk kért segítséget az iskolaőrtől. A két diák ellen az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot, és előkészítő ülésen történő beismerés esetére felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Forrás: MTI