Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

A Skóciában eltűnt magyar ikerpár: újabb holttest került elő

Röviddel azután, hogy találtak egy holttestet Huszti Henrietta és Huszti Eliza eltűnésének helyszínén, újabb testre bukkantak a rendőrök.

...svg content...Fotó: Unsplash/Laurentiu Morariu
Európa

Szabó Kata

Szerkesztő
TÉMÁK

Mint arról korábban beszámoltunk, megtalálhatták az ikerpár egyik tagjának holttestét Skóciában, közel ahhoz a területhez, ahol eltűntek. A 32 éves ikerek egyszerre tűntek el, akiket január 7-én láttak utoljára a Dee folyó közelében.

Továbbra is nagy erővel kutatnak utánuk, most azonban kiderült, hogy pénteken 21 óra 5 perckor találtak egy második holttestet is, a Victoria híd közelében. Az első holttest az Erzsébet királyné híd közelében került elő, még 7 óra 55 perc körül. A BBC azt írja, a skót rendőrség már értesítette a Huszti-családot, ami szintén beszédes lehet, így lehetséges, mindkét nő meghalt.

A nyomozás folyamatban van, de továbbra sem találtak nyilvánvaló gyanús körülményt. A rendőrség azt mondta, folyamatosan tájékoztatják a családot, és tudják jól, hogy az ügy mekkora hatással van a helyi lakosságra. Mindenkinek köszönetet mondtak, akik segítették a nyomozást.

Még mindig nem ismertek a két nő eltűnésének körülményei, rengeteg a kérdőjel. 10 évvel ezelőtt költöztek Skóciába, de még csak el sem mondták a rokonoknak, hogy hamarosan elhagyják az albérletüket, amit azonnali hatállyal mondtak fel egy szöveges üzenet formájában. A család számára is furcsa, hogy nem tudták, felmondják az albérletüket, miközben ingatlanvásárlásra tettek félre.

Jön a Manchester City-Real Madrid csúcsmeccs a Bajnokok Ligájában

Jön a Manchester City-Real Madrid csúcsmeccs a Bajnokok Ligájában

Miután a Manchester City és a Real Madrid is gyengén szerepelt a Bajnokok Ligája alapszakaszában, most kénytelenek egymás ellen játszani.