400 milliót sikkasztott két bankos, 52 ügyfélt károsítottak meg

Fotó: Illusztráció/MTI/Czeglédi Zsolt
not image

Nagy Noel

2021. július 2. - 14:24

Megkezdődött az előkészítő ülés annak a két bankosnak az ügyében, akik összesen 400 millió forintot sikkasztottak 31 lakossági és 21 vállalati ügyféltől.

A Debreceni Törvényszéken megkezdődött ügyben a két vádlott ellen különösen nagy értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség – írja a Telex.

A tényállás szerint a két takarékbanki alkalmazott 2007 márciusa és 2017 szeptembere között dolgozott ugyanabban a debreceni bankfiókban, majd együtt dolgoztak 2018 februárja és áprilisa között is egy kis ideig, míg az be nem zárt.

Mint a Telex is felhívja a figyelmet, ezek kis fiókok voltak, így az is előfordult, hogy főnökük sem volt. Ezekben a fiókokban pedig 2012 és 2018 tavasz között sikerült 400 millió forintot eltulajdonítaniuk összesen 52 ügyféltől.

A sikkasztók alapvetően úgy hajtották végre a bűncselekményt, hogy aláírást egyébként nem tartalmazó vagy hamisított bizonylatokat használtak fel – az ügyfelek tudta és beleegyezése nélkül – bizonyos összegek számláról történő felvételére.

A számlakivonatok kézbesítési címét általában saját lakóhelyükre és email címükre változtatták meg, a kivonatokat ezt követően pedig módosítva, a személyes ügyintézéskor adták át az ügyfeleknek a fiókban vagy a központi rendszert kikerülve, saját emailjükről küldték ki.

Ennek leplezése érdekében a számlákon is törvénytelenül mozgatták a pénzeket, több mint 864 millió forint összegben, amelyről szintén nem volt tudomása a számlatulajdonosoknak, a tranzakciókra nem adtak megbízást.

Mint írták, a vádlottak törekedtek a folyamatos kapcsolattartásra a meglopott ügyfeleikkel, hogy pontosan megtudják, milyen nagyságrendben szoktak pénzt felvenni. Ez azért kellett, hogy mindig pontosan annyit hagyjanak a számlán, amit felszoktak venni, amennyiben pedig egy váratlan pénzfelvételi igény jött, akkor új időpontot javasoltak az ügyfeleknek.

A vádlottaknak alapvetően kapóra jött, hogy a fiók kis létszámmal működött, folyamatosan átalakulásban volt az évek során és jó kapcsolatot alakítottak ki az ügyfelekkel. Végül a lakossági ügyfeleket 90 milliónál, a vállalati ügyfeleket 310 milliónál nagyobb összegekre károsították meg.