Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,22 Ft
Euró
394,16 Ft
Font
460,54 Ft
Bitcoin
63,546 $

Ramos egyre jobban érzi magát a PSG-ben, sérülése óta először lépett pályára

Sajtóértesülések szerint pedig csapattársai is le vannak nyűgözve teljesítményétől.

Fotó: CHRISTOPHE PETIT TESSON
Sport

Borbély Fanni

Szerkesztő

Fél évnyi hosszas várakozás után végre Sergio Ramos is debütálhatott a PSG színeiben, és a Brest elleni mérkőzésen lépett pályára a 72. percben, amikor Di Mariát cserélte, s amint megjelent, csak hozzá kellett érnie a labdához, a lelátón tomboló szurkolók azonnal tapsviharral üdvözölték minden mozdulatát.

A La Parisien nyomán az AS arról számolt be, hogy Ramos több csapattársa is meglepődött a játékos teljesítményén, melyet az edzéseken nyújtott, ami valóban nem kis szó, hiszen Ramos több sérülést is szenvedett, ami miatt nem léphetett pályára, de már készen áll arra, hogy ismét bedobja magát a mérkőzéseken. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Ramos egyértelműen közönségkedvenc, éppen ezért kifejezetten fontos, hogy a rajongók is láthassák, hiszen sokat tud hozni a PSG-nek, már csak személye miatt is. Egy igazán tehetséges hátvéd, remek vezetői képességekkel, és igen fontos szerepe van a védelemben is, ráadásul mindig higgadtan képes kezelni a hirtelen jött helyzeteket.

Donnarumma a mérkőzés után megszólalt, és őszintén beszélt Ramosról, akinek jelenléte szerinte elengedhetetlenül fontos a csapat számára, és úgy véli, nagyon sokat fog hozzátenni a februári, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is. S bár Ramos végre felépült, az edző sem erőlteti, hogy folyamatosan a pályán legyen, ugyanis az a cél, hogy a Real Madrid elleni mérkőzésen maximális teljesítményt nyújtson a győzelem érdekében.

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.

Milák Kristóf mégsem Ausztráliában készült a nagy visszatérésre

Milák Kristóf edzője, Virth Balázs megerősítette, hogy a versenyző hazai környezetben készült a múlt heti országos bajnokságra.

Primark-boltnyitás: sok a csalás, most a cég is megszólalt az ügyben

A magyarországi boltnyitást hivatalosan még nem jelentették be, így a budapesti üzlet webshoppal sem rendelkezik, mégis rengetegen próbálnak online vásárolni, amely miatt sokan csalás áldozatául esnek. A fast fashion cég most megszólalt az ügyben.