Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,039 $

Senki sem foglalkozik a Vinicius Junior elleni folyamatos rasszista gyalázkodással

Ráadásul már a játékos is jelezte több alkalommal, hogy ideje lenne a hatóságoknak fellépnie az ügyben, ám ennek ellenére sem történt semmi.

Fotó: MTI/EPA/Peter Powell
Sport

Borbély Fanni

Szerkesztő

Noha elméletileg úgy kellene igazságot szolgáltatni az ilyen esetekben, hogy kitiltják a stadionból, vagy pénzbírsággal sújtják az érintetteket, a Real Madrid sztárja elleni folyamatos rasszista sértegetéseket mintha senki sem akarná meghallani.

Márpedig Vinicius Junior brazil futballsztár már több mint egy éve gyűlölet-bűncselekmények célpontja, mégsem történt semmiféle előrelépés az ügyben. A 22 éves játékost már most a világ legjobbjai között tartják számon, ennek ellenére a február 5-én megrendezett, a Mallorca elleni mérkőzésen olyan gyalázkodásokat kellett elviselnie, hogy például „majomnak” nevezték szurkolók. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

Ez pedig nem is az első alkalom volt, sőt: korábban szintén a Mallorca, továbbá az Osasuna, a Real Valladolid és Atletico Madrid elleni mérkőzéseken is hasonló rasszista bekiabálásoknak volt kitéve. Január végén pedig a játékos képmását egy autópálya hídjára akasztották ki, nem messze klubja edzőpályájától, egy transzparens társaságában, melyre azt írták: „Madrid utálja a Realt”.

Noha a Real Madrid és a LaLiga is elítélte a gyűlöletkeltő incidenst, és utóbbi a mallorcai esetet is nyilvánosan elítélte, azon kívül, hogy közölték, „bíróságra viszik az ügyet”, a valóságban semmi sem történt. Amikor pedig szakértők elővették a LaLigát, amiért nem tett eléggé hatékony lépéseket az ügyben, a liga közölte, „nincs hatásköre szankciók kiszabására”.

A LaLiga közölte, „beéri az elítéléssel”, valamint azzal, hogy jogi lépéseket kezdeményez az elkövetőkkel szemben, ám közlésük szerint a jogrendszer nem mutatott hajlandóságot a helyzet megoldására. Úgy tűnik, ez a gondolkodásmód azt az általános spanyolországi hozzáállást tükrözi, mely a rasszista gyalázkodást a „kifütyülés” kontextusába helyezve legitimálja.

Komoly biztonsági hiba van több számítógépben, ami a hackereknek kedvez  

Még aggasztóbb, hogy a szóban forgó hiba javítását bizonyos hardverek sosem fogják megkapni, mivel többségük hivatalos támogatási ciklusa már véget ért.