Rubint Réka egy olyan személy Schobert Norbi életében, aki nélkül talán már nem is lenne a Földön.
Rubint Réka és Schobert Norbi tudják, mi a hosszú és boldog házasság titka. Rengeteget is tesznek érte, napi szinten, miközben igyekeznek ebből átadni valamit a gyerekeiknek, hogy lássák, mindez létezik.
Manapság az emberek gyorsan váltanak párt, nem tartanak ki a másik mellett. Réka és Norbi kitartott egymás mellett, immáron több mint 20 éve. Most, hogy Norbi visszavonult, nyugodtabb életet élhet, még inkább megélheti ezeket a különleges pillanatokat.
Így tettek legutóbb is a közös kirándulásuk alkalmával. A 2000-es évek elején ismerkedtek meg, azóta pedig elválaszthatatlanok, pedig volt pár igencsak necces helyzet, ami Norbi életébe kerülhetett volna.
NE HAGYD KI
„Az élet egy múló pillanat. Egyszer fent, egyszer lent. Sokszor voltam a hullám tetején és alján, de Te, Te Kicsim 22 éve mindig velem voltál.” – írta az üzenetében Norbi, aki több mint hálás Rékának az életéért.
„Nem tudom az Univerzum miért sodort minket össze, de a kettőnk szerelme egy örök és megismételhetetlen találkozás. Köszönöm, hogy 2001-ben mellém álltál a színpadra és lassan az élet színpadára és együtt rengeteg embernek segítettünk teljesebb, egészségesebb életet élni. Köszönök mindent Neked, Nektek. Köszönöm Istenem!”