Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,00 Ft
Euró
395,05 Ft
Font
461,33 Ft
Bitcoin
64,875 $

A Sajóba kerülő szennyeződés mértékét már közel 80 százalékkal sikerült csökkenteni

A munkálatok első része eddig kifejezetten sikeres, már közel 80 százalékkal sikerült csökkenteni a Sajóba kerülő szennyeződés mértékét.

A Sajó folyó elszínezõdött vize az egykori vasércbánya közelében a felvidéki Alsósajón (Nizná Slaná) 2022. március 14-én. Az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne Magyarországon, de a vizsgálatok továbbra is tartanak - közölte ezen a napon az Országos Vízügyi Fõigazgatóság (OVF) annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint valamilyen szennyezõanyag került a vízbe a folyó szlovákiai szakaszán. A Miskolcnál és Sajópüspökinél végzett mérések nem igazoltak szennyezõdést a vízben; a folyó vizének Ph- és oldott oxigén vizsgálata szerint mindkét mérés eredménye határértéken belül van. A vizet fémekre is vizsgálják, ezek eredményére még várnak. A Miskolci Vízügyi Igazgatóság szakemberei a Sajó szlovákiai szakaszán is dolgoznak, és a folyón felfelé haladva is méréseket végeznek. MTI/Komka Péter
Európa

Takács Petra

Szerkesztő
TÉMÁK

Befejezték az alsósajói bányában a felszíni vizek elterelésének munkálatait, ennek következtében a Sajóba kerülő szennyeződés mértékét mintegy 80 százalékkal sikerült csökkenteni – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Ércbánya-vállalat igazgatójának közlésére hivatkozva csütörtökön.

A Sajót szennyező alsósajói bányában a szlovák központi bányamentő-állomás (HBZS) május végén kezdte meg a vízelterelő munkálatokat, amelyek befejeztével a problémát okozó vizet acélcsövek segítségével sikerült a felszínre vezetni. A munkálatokat végző HBZS igazgatója, Stanislav Paulík szerint ez a műszaki megoldás mintegy 15-20 évig tarthat ki. Soron kívül Nem kizárt, hogy ismételten benzinárstop kerül bevezetésre

A szlovák Ércbánya-vállalat igazgatója, Peter Zitnan a szlovák hírügynökségnek azt mondta: 80 százalékkal sikerült csökkenteni a Sajóba kerülő oldott anyagok koncentrációját, de tovább dolgoznak a helyzet rendezésén. „Tisztában vagyunk vele, hogy a probléma a Sajón nem tűnt el és hogy a fennmaradó 20 százaléknyi oldott anyag továbbra is környezetvédelmi problémát jelent” – fogalmazott Peter Zitnan. Hozzátette: előkészítés alatt áll a munkálatok következő szakaszának projektje, amelynek a fennmaradó bányavíz problémáját kell megoldania.

A Sajó szlovákiai szakaszán először február közepén észlelték a folyó vizének vöröses elszíneződését, amelyet, mint kiderült, az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott, s a 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről került a folyóba. Az eddigi vizsgálatok szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb a határértéknél, továbbá emelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalmat is kimutattak.

A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, mikoris csődbe került. A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az „elengedhetetlenül szükséges” intézkedéseket maga az Ércbánya-vállalat hajtotta végre, még 2012-ben.

(MTI)