Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,039 $

Rikítóan csillogó ufót kaptak lencsevégre fényes nappal

A rejtélyes, azonosítatlan repülő tárgy mintegy 10 kilométeres magasságban lebegett Rahim Jar Kán városa felett.

Tudomány

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A pakisztáni nemzetközi repülőtéren tartózkodó pilóták is a szemtanúk között voltak, elmondásuk alapján az objektum minden kétséget kizáróan nem e világi lehetett, hiszen sem repülőgépre, sem meteorológiai ballonra nem hasonlított.

A Twitteren közzétett felvételeken az egyikük némi káromkodás mellett megjegyezi, hogy karrierje során még egyszer sem látott ilyen tárgyat. Az ufó szabályos gömb formájú volt, repülés közben pedig ezüst színű felületéről verte vissza a napsugarakat. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

A helyi médiának adott interjúban az egyik pilóta megállapította, az ufó extrém világos pöttyként tűnt fel az égen annak ellenére, hogy a környéken rikítóan sütött a Nap, egyúttal hozzátette, nem gondolja, hogy bolygó lehetett, mint ahogyan kizárható a műholddal, illetve űrállomással kapcsolatos eredete is.

Szemtanúk szerint egy fémgyűrű látszódott az ufó oldalán, ami körbefogta a gömb alakját, miközben vakító fényt sugárzott a központjából. Az azonosítatlan repülő tárgyat Pandzsáb régióban fedezték fel, a két pilóta pedig éppen Lahorból Karacsiba tartó rutin repülésüket teljesítette.

Egyelőre nem tudni pontosan, mi is lehetett a megmagyarázhatatlan objektum. A pilóták az eset után szinte azonnal jelentették a hatóságoknak a tárgyat, akik megkezdték a szükséges vizsgálatokat.

A radarokon a szóban forgó időpontban semmilyen repülő objektumot sem találtak, ezért a videók alapján további kutatásokat fognak lefolytatni annak érdekében, hogy kiderítsék, mi vagy ki állhatott a furcsa ufó felbukkanása mögött.

Zidane is nemet mondhat a Bayern Münchennek, a Manchester United edzője lehet

Zinedine Zidane-ról is lemaradhat a Bayern München, miután a hírek szerint a francia legenda szívesebben ülne le a Manchester United kispadjára, ahol Erik Ten Hagot válthatja.