Kifosztották idős ismerőseiket, majd elégették a zsákmány egy részét

Fotó: Police.hu
not image

Nagy Noel

2021. július 24. - 10:12

Mindig kiemelten súlyos bűncselekménynek számít, ha valamit idősek sérelmére követnek el, de a mostani esetben egészen meglepő elemei is vannak az ügynek.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai ugyanis elfogtak egy mindszenti párt, akik kifosztották idős ismerősüket és úgy akartak megszabadulni a bizonyítékoktól, hogy azokat elégették – derült ki a Police.hu közleményéből.

Az eset kapcsán még július 19-én érkezett bejelentés a rendőrségre egy mindszenti ingatlanból, hogy az éjjeli órákban oda behatoltak és az alvós sértettől eltulajdonították a kézitáskáját.

A mostani történetben viszont nem a kézitáska, hanem annak tartalma volt érdekes: a sértett ugyanis a táskában több mint egymillió forint készpénzt és karórát is tartott, rendkívül nagy értékeket.

Mint a közleményben fogalmaznak, az elvégzett adatgyűjtések és kihallgatások eredményként a látókörbe került egy 61 éves férfi és annak 52 éves élettársa, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A nyomozók házkutatást tartottak a párosnál, a ház kandallójában pedig felfedezték a sértett karóráját és a táskáját, valamint lefoglaltak körülbelül 80 000 forint készpénzt is.

A párost végül a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.