Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja az új államfő megválasztása.
A Tisza által jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke köztársasági elnökké válhat, amennyiben megszerzi a szükséges támogatást a parlamentben. Az Országgyűlés munkája reggel 9 órakor kezdődik, mégpedig a roma holokausztról megemlékező elnöki beszéddel. Ezt követően napirend előtti felszólalásokra, valamint módosító javaslatokról és bizottsági jelentésekről szóló határozathozatalokra kerülhet sor.
A képviselők több törvényjavaslatról is szavaznak a rendkívüli ülésen. Napirenden szerepel többek között az egészségügyi adatkezelést érintő törvények, a közneveléssel kapcsolatos jogszabályok, valamint a közpénzügyi reformokkal összefüggő egyes államháztartási szabályok módosítása. Emellett voksolhatnak a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló javaslatról, továbbá a költségvetés megváltoztatására irányuló indítványról is.
A parlament elé kerülnek olyan javaslatok is, amelyek egyes törvények módosításával a rendészeti feladatellátás racionalizálását célozzák, illetve a központi költségvetés címrendjének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal összefüggő megváltoztatását indítványozzák. A képviselők emellett a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló jogszabály módosítását kezdeményező előterjesztésről is dönthetnek.
A személyi kérdések
Az Országgyűlésnek személyi kérdésekben is határozatot kell hoznia: döntés várható Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondási idejéről, valamint Varga Lőrinc Mihály (Tisza), Takács Péter (Fidesz) és Toroczkai László (Mi Hazánk) mentelmi ügyéről. Toroczkai László mentelmi jogának felfüggesztését ráadásul két ügyben is kezdeményezték.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A határozathozatalokat követően az Országgyűlés lefolytathatja az általános forgalmi adóról szóló törvény módosításának összevont vitáját, majd szavazhat is az indítványról. A javaslat egyik lényeges eleme, hogy nulla százalékra csökkentené a vényköteles gyógyszerek áfáját.
A köztársasági elnök megválasztása
A köztársasági elnök megválasztása azonban különösen fontos része lesz a keddi parlamenti napnak. Az Országgyűlés honlapja szerint legkorábban 14 órakor kezdődhet az új köztársasági elnök megválasztásáról szóló titkos szavazás.
A menetrendről az Országgyűlés tájékoztatása alapján az MTI számolt be, amely szerint Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnöke a házbizottság hétfői ülése után azt mondta: az eredményt várhatóan már 15 órakor ki tudják hirdetni.
A választás eredményessége esetén az új államfő leteszi az esküjét, majd beszédet mond. Így a keddi rendkívüli ülésen nemcsak az derülhet ki, hogy Baka András megkapja-e a köztársasági elnöki tisztséghez szükséges támogatást, hanem eredményes szavazás esetén az új államfő hivatalosan is megkezdheti a megbízatásához kapcsolódó közjogi folyamatot.
Liner/MTI



