Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter friss információkat osztott meg a lezuhant Gripen kapcsán, amiről egészen közeli felvételeket is közöltek.
Ruszin-Szendi Romulusz elmondta, egy nagyon-nagy értékű gépet veszítettek, de a legfontosabb, hogy a pilóta jól van. Ugyan történt személyi sérülés, a civil életben nem. Hozzátette, a pilótát a szolnoki helyszínről Budapestre szállították a Honvédkórházba, ahol a műszerezettség a legjobb. További jó hír, hogy a pilóta jól van, de ennél többet egyelőre nem mondtak róla.
Természetesen Ruszin-Szendi Romulusz is meglátogatja a pilótát a vezérezredessel, akit most katonai orvosok vehetnek körbe, miután ott teljesítenek szolgálatot. A vezérezredes elmondta, a gép veszélyjelzést adott le. A kísérő megpróbálta bekísérni a repülőtérre, miközben a műszerezettség eltűnt a fedélzetről, és ez a helyzet állt fent a leszállásig.
A gép ezt követően egy olyan manőverbe kezdett a földön, amikor a pilóta úgy döntött, hogy katapultálnia kell. Ezután a gép balra kisodródott, megállt és kigyulladt. A pilóta az utolsó pillanatig próbálta ellenőrzés alatt tartani a gépet, ezzel elkerülve azt is, hogy lakott területen történjen az incidens. Mindezt úgy, hogy ekkor már nem működött az elektronika a gépben.
Az egység pár percen belül a helyszínen volt, akik gyors munkát végeztek, így elkerülhető volt, hogy nagyobb baj történjen. A tábornok is megszólalt a videóban, aki elmondta, a gépek készültségi szolgálatban voltak. Ezek azok a gépek, melyek a légtér védelméért felelnek, és minden egyes nap odafent kell lenniük. A feladat végrehajtása közben érkezett az a bizonyos hibajelzés, ami mindent megváltoztatott.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A feladat megszakítása után láthatóvá vált, hogy a gép nem tud visszatérni Kecskemétre. Ekkor döntöttek a szolnoki leszállás mellett, és már azt is tudni, hogy a vezérgép hibásodott meg. A kísérőgép közben folyamatosan ott volt a vezérgép közelében, hogy segítse, de a legvégén ismét történt egy váratlan esemény, ami miatt a pilótának idő előtt el kellett hagynia a gépet.
A repülőgépeknek a kiképzési repülése most felfüggesztésre kerül. Ez addig marad így, amíg a vizsgálat ki nem deríti, hogy mi okozta az incidenst. Addig pedig a készenléti gépek látják el a feladatokat.
Az is megerősítésre került, hogy a gépeken levegő-levegő rakéta és gépágyúlőszerek voltak, ami további kárt okozhatott volna. A tűzoltók azonban azonnal megkezdték a hűtést, így elkerülhetővé vált a súlyosabb helyzet. Valószínűleg Svédországból is érkeznek szakértők a vizsgálat miatt, miközben kiértékelik a feketedoboz tartalmát, majd később mindenről beszámolnak, amiről csak lehetséges.



