A TISZA-kormány egyik fontos vállalásának teljesítéséről számolt be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön.
A kormányfő közlése szerint 2027. január 1-jétől 120 ezer forintra emelnék az öregségi nyugdíj legkisebb összegét, amivel több százezer idős ember ellátása jelentősen növekedhet. „A TISZA-kormány tegnap rendkívül fontos döntést hozott. 2027. január elsejétől, a vállalásunknak megfelelően 120 ezer forintra emeljük az öregségi nyugdíj legkisebb összegét.”
A miniszterelnök szerint az intézkedés sok érintett számára akár a jelenlegi nyugdíj megduplázását is jelentheti. „Ezzel több százezer idős honfitársunknak jelentősen, sokaknak a duplájára nő a nyugdijuk” – fogalmazott.
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében a nyugdíjemelés mellett további, időseket érintő intézkedéseket is felsorolt. „Természetesen nem csak a soha nem látott mértékű nyugdijemelés, de a vényköteles gyógyszerek áfamentessé tétele és a tűzifa áfájának 27-ről 5 %-ra csökkentése is hozzásegiti a leginkább elfelejtett idős honfitársaink százezreit az emberhez méltó élethez.”
A kormányfő egyúttal jelezte, hogy a TISZA korábbi vállalásai között további, az időseket és a nyugdíjakat érintő intézkedések is szerepelnek. Ezek előkészítése a közlése szerint már megkezdődött, a végleges döntések megszületése után pedig további tájékoztatást ígért.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
„Tudjuk, hogy az idősek és a nyugdijak kapcsán több más vállalásunk is volt. Azok teljesitésének előkészitését is megkezdtük, és amint a végleges döntések megszülettek, ezekről is tájékoztatást adunk” – írta Magyar Péter.
A bejegyzés végén a miniszterelnök a kormány hosszabb távú céljáról is beszélt: „Lépésről lépésre olyan Magyarországot építünk, amely nem felejti el, kiknek a munkájából áll mindaz, amit ma hazának nevezünk.”



