Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,843 $

Rekordot döntött a belföldi turizmus

Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus az év egészét nézve, hiszen majdnem 10 millió vendég közel 29 millió vendégéjszakát töltött el magyarországi szálláshelyeken.

Fotó: Az 53. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye Zamárdiból fotózva, Siófok közelében 2021. július 22-én. MTI/Varga György
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A tavalyi adatok alapján, a 2020-as évhez viszonyítva 20-25 százalékos növekedést ért el a belföldi turizmus, amit Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese is megerősített a szervezet közösségi oldalára feltöltött videójában, majd hozzátette, hogy vidéken már a járvány előtti forgalom is rendbe jött ősszel.

Azt is elmondta, hogy bár kihívásokkal teli év volt 2021, hiszen az év felében szinte zárva volt az egész ország, ezért elképesztő teljesítménynek számít az, hogy ennek ellenére minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus. Majd közölte, hogy idén kiemelt figyelmet kap a hivatásturizmus, a vendéglátás, a vallásturizmus és az egészségturizmus fejlesztése. Soron kívül Még mindig keresi a rendőrség az Andrássy úti Louis Vuitton üzletet kirabló elkövetőket

A videóból az is kiderül, hogy a szálláshelyek bevétele tavaly 22,5 százalékos emelkedéssel meghaladta a 360 milliárd forintot, a vendéglátásban 36 százalékkal nőtt több mint 970 milliárd forinttal az összbevétel, emellett SZÉP-kártyával 55 százalékkal többet költöttek, mint az azt megelőző évben – derül ki a Híradó cikkéből.

Megvalósul a bliccelők rémálma: már hangot is rögzíthetnek a jegyvizsgálók testkamerái

Több fontos változás lépett életbe, mivel elindult a szálláshelyek egységes osztályba való besorolása, a vendéglátóhelyek és a turisztikai attrakciók csatlakozása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (Ntak), a fürdők korszerűsítését pedig a tervek szerint jelentős pályázati forrás támogatja majd. Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy tovább dolgoznak a tervek kivitelezésén annak érdekében, hogy a turizmus újra a magyar gazdaság húzóágazata lehessen.

Élőben adja a Ferencváros meccsét a tv, jöhet a bajnoki ünneplés

Minden bizonnyal a Ferencváros ma bajnoki címet ünnepelhet az NB1-ben, amit élőben közvetít a televízió.