Több labdarúgó is elhagyhatja a Real Madridot a téli átigazolási időszakban a kevés játéklehetőség miatt.
A Real Madrid nyári átigazolási időszakában több olyan labdarúgó is akadt, aki iránt komoly érdeklődést mutattak más klubok, végül mégis mindannyian a maradás mellett döntöttek. Raúl Asencio, Endrick, Eduardo Camavinga és Brahim Díaz egyaránt a spanyol fővárosban kezdte meg a szezont, ám a következő hónapok fejleményei könnyen megváltoztathatják a helyzetüket. Amennyiben a téli átigazolási ablak nyitásáig nem kapnak elegendő játékidőt, januárban újra felmerülhet a távozásuk lehetősége.
A spanyol középhátvéd, Asencio eladása lett volna a madridi vezetőség elsődleges célja a nyáron, ám a labdarúgó sérülése, valamint a távozási szándék hiánya meghiúsította az üzletet. A klub Camavinga értékesítésétől sem zárkózott volna el, a francia középpályás és képviselője azonban határozottan elutasította a megkereséseket. A 2029 június végéig érvényes szerződéssel rendelkező játékos mindenképpen be szeretné bizonyítani José Mourinhónak, hogy helye van a kezdőcsapatban.
Hasonlóan döntött Brahim Díaz is, aki nemrég hosszabbított szerződést a spanyol gárdával, így a több érdeklődő ellenére a maradás mellett tette le a voksát. A Defensa Central információi alapján a támadó továbbra is a madridiakkal szeretne sikereket elérni. Endrick helyzete ugyanakkor valamivel összetettebb, hiszen a Lyonban töltött féléves kölcsönjátékát követően számos együttes szívesen szerződtette volna.
A brazil tehetség végül a José Mourinhóval folytatott egyeztetések után döntött úgy, hogy egyelőre nem vált csapatot, mivel a szakvezető kifejezte a bizalmát iránta. Endrick álma továbbra is az, hogy a madridi klub meghatározó alakjává váljon, ám a kevés játékperc miatt némi bizonytalanság alakult ki benne. A vezetőség türelemre intette a fiatal csatárt, arra hivatkozva, hogy hamarosan eljön az ő ideje is.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A spanyol együttesben hatalmas a harc a csapatba kerülésért, hiszen a világ legjobb labdarúgói alkotják a keretet. Brahim Díaz, Asencio és Camavinga egyelőre elfogadja a kiegészítő ember szerepét, a brazil válogatott reménysége viszont rendszeres játéklehetőséget szeretne kapni. José Mourinhónak kulcsfontosságú feladat lesz a rotáció megfelelő kezelése, mert a játékosok elégedetlensége mellett a sérülések elkerülése is a percek elosztásán múlhat.



