Ezt mondta Ancelotti a Real Madrid idegtépő győzelme után
Carlo Ancelotti ismét elégedetten nyilatkozott csapatáról, miután a madridiak egy küzdelmes mérkőzésen 2-1-es győzelmet arattak a Valencia felett.
Vinicius és Karim Benzema góljával 2-1-re győzött a Real Madrid a Valencia ellen a Mestallában vasárnap este, Carlo Ancelotti elégedett a csapata teljesítményével.
„A csapatom harcol, akár jól, akár rosszul játszunk.“
Carlo Ancelotti ebben a szezonban nem először dicséri játékosai küzdőszellemét.
„Az első félidőben nem játszottunk jól, jók voltak az ellentámadásaink, de beszorítottak minket, aztán a második félidőben sokkal jobbak, frissebbek voltunk“
– elemezte a szakember.
Ancelotti Vinicius-t és Benzemát dicsérte, de kiemelte, hogy a többi támadó is kulcsszerepet játszott – írja a Marca.
„Vinicius és Benzema a Real Madrid csatárai, szerencsések vagyunk, hogy nálunk játszanak, de mindenkivel elégedett vagyok, Hazard is jó volt, Camavinga is jó volt. A támadók fantasztikusak voltak, a második félidőben, amikor mi irányítottuk a játékot, nagyon veszélyesek voltak a kapu előtt“
– tette hozzá az edző.