Anthony Maras második világháborús drámája, a Pressure kiemelkedő nézettséget ért el a Peacock kínálatában.
Anthony Maras rendezése, a Pressure hetek óta az egyik legnézettebb tartalomnak számít a Peacock streamingplatformon. A második világháborús dráma a májusi mozipremierje után a digitális felületeken is jelentős érdeklődést váltott ki, így az év egyik legsikeresebb háborús alkotásává vált.
A műfaj iránt továbbra is rendkívül magas a kereslet a nézők körében. Nemrég ért véget például a The History Channel húszrészes dokumentumfilmes sorozata, a Tom Hanks közreműködésével készült World War II, amely az iTunes és az Amazon eladási listáinak élmezőnyébe került. Hasonlóan erős nézettséget mutat a Scott Eastwood és Colin Hanks főszereplésével forgatott Lucky Strike című thriller is.
Ezek közül a produkciók közül azonban a Pressure nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt. A film több mint 15 millió dolláros bevételt termelt az észak-amerikai mozikban a május 29-i bemutatója óta, felülmúlva a 2025-ben megjelent, Russell Crowe és Rami Malek nevével fémjelzett Nuremberg eredményeit – írta a Collider.
Egy brit meteorológus versenyfutása az idővel
A történet egy brit meteorológus versenyfutását mutatja be az idővel. A szakembernek meg kell győznie az amerikai elnököt arról, hogy egy nappal halasszák el a szövetségesek európai invázióját. A döntés végül alapvetően befolyásolta a történelem alakulását, valamint a náci Németország feletti győzelmet.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A főbb szerepekben Brendan Fraser és Andrew Scott látható. Fraser Dwight D. Eisenhower szerepét alakítja, míg Scott James Stagget formálja meg. Mellettük Kerry Condon Kay Summersby kapitányként, Damian Lewis pedig Bernard Montgomery tábornagyként tűnik fel a vásznon.
A film a Rotten Tomatoes értékelőoldalon 95 százalékos közönségarányt ért el, a kritikusok voksai alapján pedig 87 százalékos minősítést szerzett. Az oldal szakmai összegzése szerint a produkció új megközelítésbe helyezi a hadtörténet egyik legtöbbet feldolgozott napját. „A Pressure egy okosan felépített háborús alkotás, amely feszültségét leginkább Andrew Scott lenyűgöző alakításából nyeri” – olvasható a kritikai értékelésben.
Brendan Fraser A bálna című drámában nyújtott, Oscar-díjjal jutalmazott alakításával tért vissza az élvonalba. Andrew Scottot pedig a szakma már most a jövő évi Oscar-gála egyik esélyeseként emlegeti az Elsinore című életrajzi filmben nyújtott teljesítménye miatt.



