Pert indított a TEK ellen az esztergomi robbantásban elhunyt rendőr családja
A család úgy véli, a tragédia elkerülhető lett volna, a kártérítés összegét pedig méltánytalannak tartják.
Több mint másfél év telt el azóta, hogy Esztergom külvárosában egy férfi felrobbantotta saját házát, amivel önmagát és a TEK egyik kommandósát is halálra ítélte. Kónya Gábor Lajost hősi halottá nyilvánították, azonban családja szerint a férfit indokolatlanul küldték a veszélyes akcióba, s mivel a kártérítés összegében sem sikerült megegyezniük, pert indítottak a TEK ellen – írja a Blikk.
A Központi Nyomozó Főügyészség már megállapította, az esetért kizárólag J. László felelős, aki körözés alatt állt, és szándékosan robbantotta fel otthonát az elfogására érkező TEK-egység jelenlétében. A család viszont úgy véli, hogy nem lett volna szükség a rendőrök közvetlen bevetésére, és fiukat feleslegesen küldték a halálba.
A család jogi képviselője, dr. Helmeczy László először peren kívüli egyezséget próbált kötni a TEK-kel, csakhogy a szervezet által felajánlott kártérítési összeg rendkívül alacsonynak bizonyult. A szülők számára egyáltalán nem ítéltek meg semmilyen kártérítést, míg az özvegynek és a két gyermeknek is csupán méltánytalannak tartott összeget ajánlottak fel.
Mivel az egyezség nem jött létre, az ügyvéd bírósághoz fordult, és a keresetben a következő összegeket követeli:
NE HAGYD KI
- 100-100-100 millió forint az özvegy és a két gyermek számára;
- 50-50 millió forint az áldozat szüleinek;
- továbbá havi 160-160 ezer forintos neveléspótló járadék a gyermekek részére tanulmányaik befejezéséig, valamint
- 60-60 ezer forintos havi járadék a szülők számára.
Helmeczy László szerint a rendőr halála elkerülhető lett volna, ha a hatóságok más taktikát alkalmaznak és nem rohamozzák meg az ingatlant:
„Robbantással is fenyegetőzött a férfi, miért kellett megrohamozni? Miért nem dobtak be neki egy könnygázgránátot? Miért nem zárták el a vizet és villanyt, vagy várták meg, hogy kijöjjön? Egy szülő idős korára ki másra támaszkodhatna, mint az egyedüli gyermekére?”
A tragédiát az elhunyt rendőr édesanyja a mai napig képtelen feldolgozni, s méltánytalannak tartja, hogy az állam által felajánlott kártérítés nem tükrözi fia áldozatvállalását és szolgálatát.