Az amerikai védelmi tárca vizsgálja a katonai bázis felett rögzített titkos UFO-videók visszatartásáról szóló állításokat.
Hadügyminisztériumi vizsgálat indult azoknak a videóknak az ügyében, amelyeket a gyanú szerint az amerikai légierő tart vissza egy Colorado felett észlelt azonosítatlan repülő tárgyról. A két felvételt egy katona rögzítette még 2023-ban egymást követő éjszakákon, a videókon pedig egy nagyjából 30 méteres, ismeretlen eredetű légi eszköz látható egy katonai bázis közelében.
Joel Valdez, a Pentagon megbízott sajtótitkára közölte, hogy a hatóságok aktívan kutatják a felvételek hollétét. A szigorúan titkos kategóriába sorolt videókon a tárgy a hegyek felett repül, miközben a felhők között álcázza magát – írta a New York Post. A minisztériumi nyilvántartási adatok alapján a felvételeket a légierő különleges vizsgálati irodájánál őrzik.
A Trump-adminisztráció korábban közzétett UFO-aktáiból az is kiderült, hogy állami alkalmazottak már 2023-ban láttak egy hasonló háromszög alakú objektumot Colorado Springs közelében.
Július 21-én a kormányzat feloldotta a korábbi alkalmazottak titoktartási kötelezettségét, hogy könnyebben felszínre kerülhessenek a titkos programokkal kapcsolatos információk.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A lakossági tájékoztatásra létrehozott digitális platformon közzétett akták korábban már többmilliárdos megtekintést értek el. A védelmi tárca képviselője ugyanakkor jelzése szerint egyelőre nem tudott pontos időpontot mondani a most keresett videók esetleges nyilvánosságra hozatalára.



