Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,66 Ft
Euró
393,92 Ft
Font
460,41 Ft
Bitcoin
70,862 $

Pelosi: Oroszország egy terrorizmust támogató állam, Putyin pedig gyáva

Nancy Pelosi, az amerikai Kongresszus képviselőházának demokrata házelnöke támogatja azt a kezdeményezést, hogy Oroszországot hivatalosan is „terrorizmust támogató államnak” minősítsék.

Fotó: EPA/Ukrajna elnökének sajtószolgálata
Európa

Nagy Noel

Szerkesztő

Pelosi a közelmúltban látogatott Ukrajnába, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is találkozott – azóta pedig csak még elkötelezettebb lett az ukránok támogatása mellett. Ennek pedig kifejezést is juttatott, amikor megkérdezték, hogy Oroszországot fel kellene-e venni a terrorizmust támogató államok listájára:

„Abszolút, már egy ideje emellett ágálok. Ha Oroszországot nem tesszük a terrorizmust támogató államok listájára, nyugodtan el is téphetjük azt a listát” Soron kívül Nem sok bolt lesz nyitva az ünnepek alatt, érdemes hamar letudni a bevásárlást

Pelosi megjegyezte, hogy egy atomhatalom vezetője úgy indított inváziót egy másik ország ellen, hogy közben atomfegyverrel fenyegetőzött, a katonái pedig gyermekeket erőszakolnak a saját anyjuk előtt és anyukákat erőszakolnak a saját gyerekeik előtt – idézte az Ukrinform:

„Putyin gyáva. Ahelyett, hogy tényleges háborút vívna, a civilek ellen vív háborút. Gyermekek ellen harcolni. Ezt háborús fegyverként használja. Úgy gondolom, fent kell lenniük a listán, mint állami hátterű terroristáknak, remélem, ez meg is fog történni”

Egyre több jel utal arra, hogy Pelosinak igaza van abban, hogy az orosz hadsereg most már egyáltalán nem foglalkozik a katonai célpontokkal, hanem most már civileket gyilkolnak, amely akár a népirtás fogalmát is kimeríti.

Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja

25 évre ítélték a bíróságon a volt FTX-vezért, Sam Bankman-Friedet

Ahogy az várható volt, börtönbe megy a volt FTX-vezér.

Közúti halálesetek: aggódnak a szakértők a közelgő napfogyatkozás miatt

Aggodalmuk nem alaptalan: a 2017-es napfogyatkozás idején (az esemény előtt és után 3 nappal) több mint ezerrel emelkedett a közúti halálesetek száma az Egyesült Államokban.

Elkezdődtek a visegrádi Hotel Silvanus helyreállítási munkálatai (videó)

A szálloda egy videót osztott meg a TikTok-oldalán, amely alapján látható, milyen állapotban van az épület, s hogy halad a munka. Kiemelték, talpra fognak állni.