Palvin Barbi az év egyik legszexibb ruhájában, igazi világsztár

Fotó: Instagram/Palvin Barbara
not image

Hujber Dávid

2021. szeptember 10. - 20:13

Nehéz lenne mindezt felülmúlni, mert Barbi ismét nagyon magasra tette a lécet, és egy olyan szettben jelent meg, ami tökéletesen áll rajta.

Palvin Barbi elképesztő számokat produkál a közösségi médiában, egy másik magyar sztár sem tudja mindezt megközelíteni. Köszönhető ez annak, hogy a világhírű modell nemzetközi karriert csinált, olyat, amiről a többség csak álmodozhat.

Még mindig kikerekednek a szemeink, amikor megpillantjuk Barbi statisztikáit, miközben már több mint 16,5 millió követővel bír. Sőt, ha az aktivitást nézzük, sokkal nagyobb követőtáborral rendelkező oldalakat is maga mögé tud utasítani.

Egy héttel ezelőtt az első velencei sorozata például már majdnem 1 millió like-nál tart, ami több mint beszédes. Röviddel ezután egy szelfire volt szüksége ahhoz, hogy közel 1,2 millió like-ot kapjon a bejegyzésére, és ez ugyancsak sokat elmond.

Palvin Barbi úgy fest a vörös szőnyegen, mint egy igazi díva

Sorra jöttek az újabb és újabb bejegyzések, melyeken Barbi több mint különlegesen mutat. A Dune premierjére is egy igazán varázslatos szettben érkezett meg, majd lépett a vörös szőnyegre. Ez is 1 millió like felett ért, de ezzel távolról sem volt vége a történetnek.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.