Meglepő tanulmány érkezett az eritritről: a kalóriamentes édesítőszer fogyasztása ugyanis összefüggésbe hozható a szívrohammal, rosszabb esetben pedig a halállal.
Erről Alekszandr Gincburg akadémikus, az orosz Gamaleja Központ igazgatója számolt be.
A szakértők szerint a mellékhatások enyhék, és sokkal kevesebb kockázatot rejtenek, mint a koronavírus-fertőzés.
Japán tudósok jelenleg egy olyan védőoltáson dolgoznak, ami meggátolja az úgynevezett zombi sejteket abban, hogy öregedésnek induljanak.
Nem véletlen, hogy egyeseknél gyakran előfordul, amikor közvetlenül elalvást megelőzően támad remek ötletük, egy tanulmány szerint ugyanis a jelenségnek tudományos oka van.
Egy friss brit tanulmány szerint a kannabiszból előállított gyógyhatású készítményekkel kezelt epilepsziás gyermekeknél 86 százalékkal csökkent a rohamok gyakorisága.
Az egyik gyógyszeripari nagyvállalat társalapítója szerint 2050-re a 70 évesek úgy fognak kinézni, mint a mai 50 éves középkorúak.
A koronavírus-járvány megjelenésével párhuzamosan a dezinformációk is megjelentek, némelyiknek azonban tényleg lehet alapja.
A Coinbase alapítója, Brian Armstrong egy új vállalatot indított, amelynek kitűzött célja az emberi élettartam jelentős meghosszabbítása.
A laboratóriumban növesztett miniszervek hihetetlen ütemben fejlődnek, új utakat nyitva a tudósok előtt a biológia, a betegségek és az új kezelések modellezésére.
Az amerikai gyártó új gyógyszere csaknem 90 százalékkal csökkentheti a súlyos megbetegedés kockázatát a magas rizikócsoportba tartozó betegeknél – a készítmény Paxlovid néven kerül majd forgalomba.