Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,44 Ft
Euró
394,85 Ft
Font
462,13 Ft
Bitcoin
62,453 $

Országos gazdatüntetést szervezhetnek, Budapest és valamennyi nagyváros érintett lehet

Már több mint 8 ezren osztották meg a Likvid Kontroll Kft. Facebook-bejegyzését szombat reggel óta, amelyről később fognak részleteket közölni.

Holland gazdák útlezárással tiltakoznak a német határhoz közeli A1-es autópályán 2022. június 29-én. A gazdák a kormánynak a nitrogén-oxid- és az ammóniakibocsátás visszaszorítását célzó tervei ellen tiltakoznak, amelyek véleményük szerint a mezõgazdasági dolgozók egzisztenciáját veszélyezteti. MTI/EPA/ANP/Vincent Jannink
Belpolitika

Nagy Noel

Szerkesztő

A tüntetés szervezője Szabó Bálint szegedi független önkormányzati képviselő, illetve a Magyar Kacsa- és Lúdszövetség elnöke lesz, aki a Magyar Hang megkeresésére elmondta, hogy már mintegy 1500-an jelezték részvételi szándékukat.

Szabó elmondta, hogy terveik szerint először Budapestre, majd különböző vidéki városokba vonulnának a gazdák. Kiemelte, hogy nem egy konkrét döntés ellen, hanem az általános állapotok ellen fognak demonstrálni, ami a mezőgazdaságban uralkodik. Soron kívül Pillanatok alatt árasztotta el a víz a dubaji repülőteret egy szokatlanul heves vihar után

A szegedi önkormányzati képviselő ezek közül kiemelte az aszály és a jégkárok elleni védelem hiányát, a kamarák nem megfelelő működését, valamint az új rezsicsökkentési szabályok gazdálkodókra gyakorolt hatását.

Szabó ugyanakkor jelezte, hogy Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének katásokkal és kisvállalkozókkal kapcsolatos kijelentései bizonyosan adtak egy löketet a tüntetés gondolatának megerősítéséhez.

A Fidesz-KDNP rég látott ellenszenvet váltott ki a társadalomból az elmúlt hetek megszorításaival, különösen a KATA-törvény sokak, köztük szakértő könyvelők által kritizált módosításával, valamint a rezsicsökkentésre jogosultak körének jelentős szűkítésével.