Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,077 $

Legalább heten meghaltak, miután felrobbant egy lőszergyár Oroszországban

Súlyos ipari tragédia történt Rijazan városa mellett, amely miatt többen életüket vesztették vagy súlyosan megsebesültek.

Fotó/Illusztráció: Unsplash/JP Valery
Külföld

Nagy Noel

Szerkesztő

A RIA Novosti hírügynökség tudósítása alapján az RT arról számolt be, hogy legalább 17 embert érintett közvetlenül a robbanás, ebből heten biztosan elhunytak, egy embert kórházba kellett szállítani, kilenc emberről meg még semmit nem tudni.

Egyelőre úgy tudni, hogy kigyulladt az üzem egyik részlege péntek reggel egy „technikai folyamat eredményeképp” – írják. Vlagyimir Lukansov, Silovszkij körzet (ahol a lőszergyár található) vezetője megerősítette, hogy a tűzeset mentén bekövetkezett robbanás idején 17-en tartózkodtak a gyárban.

A TASS hírügynökségnek pedig az orosz vészhelyzeti minisztérium megerősítette a korábbi közleményt, hogy kilenc emberről még nem tudnak, a helyi katasztrófavédelem szerint viszont a hét halálos áldozaton felül 15 sérültről adott ki közleményt.

A helyi önkormányzat viszont „csak” öt halálos áldozatról tud és azt mondták, 10 embert keresnek az ipari katasztrófát követően. Mint megerősítették, egy embert kórházba kellett szállítani, őt súlyos égési sérülésekkel.

A TASS úgy tudja, hogy a tűz egyébként az egyik lőszertároló-raktárban ütötte fel a fejét, amely miatt később felrobbant a létesítmény az anyag rendkívül gyúlékony jellege miatt. Úgy tudni, a robbanás egy olyan részen történt, amit magánemberek üzemeltettek.

A regionális önkormányzat később megerősítette azt is, hogy a lőszergyár legalább két kilométerre található a legközelebbi falutól, így nem kell a helyieknek aggódni a robbanás következményei miatt.