Többek között Tarr Zoltán is reagált a magyar kormány rendkívüli bejelentésére, mely rengeteg idős emberen segít.
A rendkívüli bejelentést követően több kormányzati szereplő is reagált a közösségi médiában, köztük Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Magyar Péter a bejegyzésében konkrétan ismertette a tervezett változást: „2027. január 1-től az eddigi 28.500 forintról 120 ezer forintra emeljük az öregségi nyugdíj minimum összegét.” A miniszterelnök szerint az intézkedés több százezer idős embert érinthet, akiknek ennek következtében jelentősen emelkedhet a nyugdíja.
Magyar Péter a Facebook-oldalán hozzátette: „Ezzel több százezer idős honfitársunk nyugdíja nő jelentősen, vagy akár a duplájára.” – tette egyértelművé a kormányfő a bejelentést követően.
A bejelentésre Tarr Zoltán a közösségi oldalán tett említést, és röviden a jelenlegi, illetve az új összeget állította egymás mellé. „28 500 helyett 120 000. Az Orbán-kormány 2008 óta nem emelte az öregségi nyugdíjminimumot. Nekünk alig több mint 100 nap alatt sikerült” – írta.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A két kormányzati bejegyzés alapján tehát a változás 2027 első napján lép életbe, és az öregségi nyugdíj minimumának összege több mint négyszeresére, 28 500 forintról 120 ezer forintra emelkedik.



