Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,12 Ft
Euró
395,04 Ft
Font
461,90 Ft
Bitcoin
70,802 $

Lelkesítő beszédet tartott Orbán Viktor a Fidesz télzáró csapatösszetartásán

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke egy új videót osztott meg közösségi oldalára, ahol lelkesítő beszédet mondott híveinek.

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

Már szűk két hónap és eljön a történelmi jelentőségű országgyűlési választás, amelyen két nagy tömb fog összecsapni: az Orbán Viktor vezetése alatt álló Fidesz-KDNP kormánykoalíció, illetve a Márki-Zay Péter vezetése alatt álló ellenzéki összefogás.

Mindkét politikus már aktívan folytatja a kampányát, amelyet a közösségi médiában is jelezni szokták követőiknek. Orbán Viktor ismételten így tett, egy részletet osztott meg a Fidesz télzáró csapatösszetartásán tartott beszédéből. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

A beszédben gyakorlatilag az előző kormány kritizálásával kezdett, illetve az előző kormány hibáit emelte ki, mint potenciális veszély, ami visszatérhet. A beszédben ezt követően kifejtette, hogy ismert utak közül kell választani:

„Valójában az a kérdés, hogy az ismert utak közül melyiken haladjunk tovább. Visszaforduljunk oda, ahol már egyszer voltunk és ahonnan nagy nehezen, óriási erőfeszítések árán, rengeteg energiát mozgósítva végre letértünk, az a vesztes országok útja” – kezdte a volt kormány kritikáját.

„Nekünk csak annyit kell mondanunk, hogy ott már jártunk, oda ne forduljunk vissza. Van egy másik út, amin most haladunk. Ezen kell továbbmenni. Előre kell menni. Magyarországnak magyar országnak lehet és kell maradni. Magyarországon lehet mindenkinek munkája, mint ahogy most van és lehet a jövőben is. Ahogy a jelszavunk is mondja: Magyarországnak előre kell menni és nem hátra”

Völner-Schadl-ügy: tanúként hallgatták ki Varga Juditot

Tájékoztatás az úgynevezett Völner–Schadl-ügy nyomozásáról – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót csütörtök délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség.