18+

A megtekinteni kívánt tartalom csak felnőtteknek ajánlott.

Elmúltál már 18 éves?

Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,11 Ft
Euró
394,13 Ft
Font
460,14 Ft
Bitcoin
64,651 $

Öngyilkosságnak akarta beállítani párja megölését egy Pest megyei férfi

A nő maradványait egy gödörben, egy ló teteme alatt találták meg. 

Fotó: police.hu
Bűnügy

Takács Petra

Szerkesztő

Eltűnt egy 49 éves asszony még 2020-ban, azonban a rendőrség csak 2021. január 11-én hallott az ügyről, amikor már hónapok óta nem találták. A rendőrök felkutatták a nő ismerőseit, feltérképezték lakókörnyezetét, kikérdezték korábbi élettársát, aki elmondta, 2020 nyarán elváltak útjaik, a nő elhagyta, azóta nem tud róla.

Érezték viszont, hogy valami nincs rendben: a rokonok szerint tavaly novemberben beszéltek vele, akkor még együtt élt párjával, holmijai pedig a mai napig élettársánál voltak.  Soron kívül Helyszíni fotókon a Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt halálos baleset

A sok kihallgatás után a történet először egyre csak zavarosabb volt, a párja elmondása szerint aludni tértek, hajnalban ébredve a nőt felakasztva találta veresegyházi lakásukban. Még az újraélesztésére is kísérletet tett, ám amikor látta, hogy küzdelme hasztalan, megijedt és a holttestet egy közeli gödörbe dobta. 

Végül a történet igaznak bizonyult, a férfi meg is mutatta, hova temette el a nőt, akinek a testét végül meg is találták egy ló maradványai alatt. Az áldozat testén több olyan sérülést – sorozatos bordatörést, szilánkos lapockatörést, törött fogakat – találtak, amelyek egyértelműen bántalmazásból eredhettek. Az igazságügyi orvosszakértő a sérülések vizsgálata alapján kizárta az önkezűséget, önakasztásra semmi nem utalt.

A bizonyítékok hatására a 49 éves férfi végül beismerte: ő követte el a bűncselekményt. Vallomása szerint egy ideje már gyakran veszekedtek élettársával, az egyik ilyen alkalommal, 2020. november 5-én eldurvult a vita. Állítása szerint „ki volt kattanva”, amikor lefejelte, majd bakanccsal megrugdosta áldozatát.

A police.hu beszámolója szerint az élettelen testet ezután pokrócba csavarta és begurította abba a gödörbe, ahonnan napra pontosan három hónappal később a rendőrök kiásták. Hulladékkal és gallyakkal letakarta, majd elment dolgozni.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztályán különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az őrizetbe vett 49 éves férfi ellen. A rendőrök kezdeményezik letartóztatását.

Fotó policehu
Fotó policehu
Fotó policehu