Az Országos Mentőszolgálat új, nyilvánosan elérhető statisztikai felületet indított, amelyen részletes és összehasonlítható adatok jelennek meg a mentőegységek kiérkezési idejéről, valamint a mentési esetek számáról és összetételéről.
A kezdeményezés célja, hogy növelje az átláthatóságot, közérthetőbbé tegye a mentőellátás működését, és hozzájáruljon a lakosság egészségértésének erősítéséhez. Az új felületen országos, budapesti és regionális bontásban is elérhetők a kiérkezési idők, miközben az egyes sürgősségi kategóriák külön is vizsgálhatók.
A statisztikák emellett azt is megmutatják, hogyan alakul a mentési feladatok száma és összetétele, így az érdeklődők nem csupán egyetlen mutatót láthatnak, hanem átfogóbb képet kaphatnak a mentőszolgálat működéséről.
A rendszer az adatok értelmezésében is segítséget nyújt: bemutatja például, mit jelent az átlag, a medián és a percentilis, ismerteti a mentőhívás folyamatát, valamint azt is, milyen szempontok alapján történik a betegek sürgősségi besorolása.
A kiérkezési idő
Az Országos Mentőszolgálat hangsúlyozza, a kiérkezési idő önmagában nem alkalmas a mentőrendszer teljesítményének megítélésére. A mentésirányítás során ugyanis a bejelentőt protokoll alapján kérdezik ki, ennek segítségével igyekeznek felismerni a kritikus állapotokat, meghatározni az eset sürgősségét, majd a beteg állapotának megfelelő mentőegységet riasztani. Emiatt a legsúlyosabb esetek elsőbbséget élveznek, míg kevésbé sürgős eseteknél a hosszabb kiérkezési idő szakmailag elfogadható lehet.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A kezdeményezésről az OMSZ közlése szerint Dr. Constantinovits Miklós, az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója is megszólalt, aki a transzparencia jelentőségét hangsúlyozta: „A bizalom alapja az őszinteség: a mentőszolgálat akkor is vállalja a számait, amikor jók, és akkor is, amikor van még mit javítani, mert a magyar emberek megérdemlik a transzparens és szakmai kommunikációt. Célunk, hogy a nyilvánosság ne pusztán adatokat lásson, hanem azt is megértse, hogyan működik a mentés, mit jelentenek az egyes mutatók, és mi alapján születnek a mentésirányítás döntései”.
A nyilvános statisztikai felületet az Országos Mentőszolgálat rendszeresen frissíti, és a tervek szerint a későbbiekben tovább bővíti a hozzáférhető adatok körét. Jelenleg a kiérkezési idők mellett a sürgősségi kategóriák szerinti esetszámok, a regionális adatok, valamint a mentőhívás egyes szakaszainak időadatai is megismerhetők, ráadásul az adatsorok letölthető formában is rendelkezésre állnak.
A rendszer így nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a nyilvánosság megismerje a mentők kiérkezésével kapcsolatos adatokat, hanem azt is, hogy azokat a sürgősségi kategóriák és a mentésirányítás működésének ismeretében értelmezze.



