Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,53 Ft
Euró
394,70 Ft
Font
461,80 Ft
Bitcoin
70,545 $

Olyan törvényt hozhatnak Nevadában, amitől leesik az állad

Olyan törvényt hozhatnak Nevadában, ami megengedheti, hogy techcégek saját kormányt alapítsanak az államban.

Külföld

Kornis Vivien

Szerkesztő

Az AP értesülései szerint a demokrata kormányzó, Steve Sisolak jelentette be az arra vonatkozó terveket, hogy új, ún. Innovációs Zónákat hoznának létre az egyesült államokbeli Nevadában, mégpedig azért, hogy így rúgják be az állam gazdaságát.

Az Innovációs Zónákban lehetősége lenne a nagy földterülettel rendelkező vállalatoknak arra, hogy saját kormányzást hozzanak létre az egyes megyékhez hasonló hatósági jogkörrel. Ez magába foglalja adók kivetését, iskolakerületek és bíróságok megalapítását és a közszolgálatok igazgatását. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Sisolak szerint a törvény elfogadása az olyan forradalmi és úttörő technológiákat fejlesztő vállalkozások Nevadába csábítását segítené, mint az adatbázisokkal foglalkozó Blockchains, amely el is kötelezte magát egy „okos város” létrehozása mellett, ha valóban életbe lép az új szabályozás.

A kormányzó gazdasági fejlődésért felelős hivatala felügyelné a jelentkezéseket és csak néhány specifikus területtel foglalkozó vállalkozás kapna lehetőséget a zónákba való költözésre. A kiválasztott szektorok között lenne például a robotika, a mesterséges intelligencia, a biometrika és a megújuló erőforrásokkal foglalkozó technológiai vállalkozások.

Már 308 adag vakcinát pocsékoltak el Floridában, miközben egyes helyeken egy darab oltás sincs

A kiválasztott zónának legalább 202 négyzetkilométer területtel kellene majd rendelkeznie, és kifejezetten lakatlan és beépítetlen területről lehet csak szó, ami egyetlen megyében helyezkedik el és távol fekszik bármilyen településtől. A cégeknek vállalniuk kellene, hogy a következő 10 évben legalább 1 milliárd dollárt fektetnek majd a zóna fejlesztésébe.

Öt hónap után megállapodtak a béremelésről a kecskeméti Mercedesnél

Tizenöt tárgyalási forduló után döntöttek az egyoldalú bérfejlesztésről.

Közös oktatókampányt indít a Liverpool és a Manchester United

A két klub kezdeményezése hiánypótló, célja pedig, hogy visszaszorítsák a szurkolók tragédiák kapcsán történő minősíthetetlen skandálásait.

Völner-Schadl-ügy: tanúként hallgatták ki Varga Juditot

Tájékoztatás az úgynevezett Völner–Schadl-ügy nyomozásáról – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót csütörtök délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség.