Exatlon: nagy bejelentés Novák Zalánról az esti adás előtt

Fotó: Instagram/Novák Zalán
not image

Hujber Dávid

2022. január 28. - 18:59

Fontos, minden eddiginél nagyobb bejelentést tettek Novák Zalánról, aki pár héttel ezelőtt eltörte a lábát a harmadik versenynapon.

Novák Zalán a megosztóbb versenyzők közé tartozik, ez az első exatlonos szezonja alatt sem volt másképp, majd a Farm VIP nézői között is bőven akadtak olyanok, akik a nemtetszésüket fejezték ki a karaktere miatt.

Igaz, a farmon jóval visszafogottabb volt, nemigazán jött elő a vezetői énje, szemben például a Totemmel, ahol mentori szerepet töltött be. Ez nem egy versenyzőnek nem tetszett, és hangot is adtak a véleményüknek, illetve Zalán nem minden helyzetet kezelt megfelelően.

A TV2 az Exatlon Hungary All Star-ban is lehetőséget adott a Farm VIP győztesének, hogy versenyezzen. Nem sokáig tartott az öröm, mert már az első napon komoly combfájdalmai voltak, injekciós kezeléseket kapott, hogy jobban legyen.

A második napot ugyan kihagyta, kiderült, hogy a sérülése nem olyan súlyos, és 24 órával később visszatért. Az egyik ugrásnál olyan szerencsétlenül landolt, hogy eltört a lábcsontja.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.