Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,01 Ft
Euró
393,46 Ft
Font
460,59 Ft
Bitcoin
69,839 $

Vajon mégsem zárult le a Nirvana babafotós albumborítójának ügye?

Spencer Elden ügyvédje szerint lehetetlen, hogy védence kiöregedjen az áldozati státuszból, így fellebbezni fognak.

Fotó: Unsplash
Kult

Koós Alexandra

Szerkesztő
TÉMÁK

2021-ben indított pert a Nirvana zenekar ellen Spencer Elden, aki a banda leghíresebb borítóján egy meztelen kisbabaként látható, a jogi csatározás pedig több mint egy éven át tartott, ugyanis a férfi elmondása szerint súlyos magánéleti károkat okozott számára a fénykép.

Elden közel 30 évvel az album megjelenése után jutott arra, hogy a zenekarnak kártérítést kell fizetnie, a gyermekpornográfia címszó alatt elindított pereskedés során pedig többször is módosítottak a vádakon az ügyvédeivel, mégsem haladt sokat az ügy. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Nemrégiben azonban Fernando Olguin amerikai kerületi bíró véglegesen visszadobta az ügyet, a nyolcoldalas ítéletben pedig az áll, miszerint felmentik a vádlottakat, ugyanis a férfi túl sokáig várt a kereset benyújtásával a 10 éves elévülési szabályzat alapján.

„Mivel a felperesnek lehetősége volt orvosolni az elévüléssel kapcsolatos panaszának hiányosságait, a bíróság meg van győződve arról, hogy hiábavaló lenne negyedik lehetőséget biztosítani a felperesnek a módosított panasz benyújtására” – zárta le.

Margaret Mabie, Elden ügyvédje azonban máshogy vélekedik erről, ugyanis a Rolling Stone magazinnak tett nyilatkozatában elárulta, védence fellebbezni kíván az ítélet ellen, amelyre megvan az oka – írta az Index.

„Az ítélet ellentmond a Masha-törvény több mint tizenöt éves, jól megalapozott precedensének és a jogalkotó törvényi céljának, mely az ilyen esetekben alkalmazandó elévülési szabályokra vonatkozik” – hangsúlyozta.

Úgy véli, ha így tekintenénk a törvényre, akkor a gyermekpornográf jogorvoslatok ellehetetlenednének, amint a képen látható áldozat betölti a 28. életévét, ezzel a logikával pedig bármely gyermekpornográfia-gyártó kivárhatná az elévülést, majd büntetlenül terjeszthetné tovább a sértő anyagokat.

Mabie azt is kiemelte, hogy a Nevermind-borítót akkor készítették, amikor Spencer még csecsemő volt, így lehetetlen, hogy kiöregedjen az áldozati státuszból, amíg a képe továbbra is terjesztésben marad, ezáltal kérdéses, hogy az ügy végleg lezárult-e, vagy pedig újabb fordulat várható.