Németh Szilárd egy hosszas bejegyzésben emlékezett meg Wittner Máriáról
Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője egy hosszas Facebook-bejegyzésben emlékezett meg Wittner Máriáról, akihez több közös élmény is fűzi a politikust.
Fotó: MTI/Kovács Tamás Német Szilárd Facebook-oldalán tett közzé egy hosszas bejegyzést, melyben Wittner Máriáról emlékezett meg. A politikus bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
„Drága Marika néni!
Egy bő fél évvel ezelőtt, a kommunizmus áldozatainak emléknapján közösen mutattuk be Csepelen a „Wittner és a világ – Wittner Mária ’56 lángjának őrzője” című, a 85. születésnapod alkalmából készült emlékalbumot. Te akkor még a tőled megszokott lendülettel, szeretettel, kedvességgel dedikáltál, és beszélgettél minden részt vevővel órákon keresztül. Majd jött a júniusi születésnapi összejövetel, már kissé szűkebb baráti körben. Ott is példásan álltad a sarat, ahogy mindig, egész életed során. Tartottad magad, pedig már tudtad, tudtuk, hogy nagy a baj. Orbán Viktor miniszterelnök úr díszlevélben köszöntött, azt írta, „Kedves Mária, ha az unokáimnak el kell majd magyaráznom, mit jelent magyar hősnek lenni, akkor elsők között fogom nekik elmesélni az Ön történetét. Ön bebizonyította, hogy egy erős jellemű ember akkor is kiáll a hite és meggyőződése mellett, ha ez akár az életébe is kerülhet.”
Tisztelt Köztársasági Elnök asszony, Miniszterelnök úr, Házelnök úr! Kedves Családtagok, Barátok, 56-osok! Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Wittner Mária az önfeláldozó, félelmet nem ismerő szabadságszeretetnek egyik legtisztább jelképe, aki egyszerre volt hőse 1956-nak és egyszerre volt áldozata a magyar szabadságharcot és forradalmat követő kommunista terrornak.
Nagyon nehéz, család nélküli gyermekkora volt, de a karmelitáknál erős keresztény hitre, hazaszeretetre és mélyen érző emberségre nevelték. A fiatal, 19 éves lányt erkölcsi tartása, bátorsága, a magyar szabadságért való tenni akarása az 1956-os forradalom hősévé tette. Harcolt, ameddig lehetett, egészen addig a végzetes november 4-i napig, amikor megsebesült, és amikor szeretett hazája is súlyos sebet kapott.
A szabadságharc vérbe fojtása után Máriára végül nyolc hónap siralomház, 13 év fegyház és idegőrlő sötétzárka, várt.
Életének legsötétebb időszakában, hite volt egyetlen támasza. „Imádkoztam, folyamatosan Szűz Máriára gondoltam, neki mondtam a fohászokat” – árulta el egy interjúban.
Először halálra, majd életfogytiglanra, ahogy ő fogalmazott – „életre ítéltek”. De bátorságát és erős jellemét nem tudták megtörni; a fogságban is folyamatosan olvasott, képezte magát.
A börtönévek alatt esküt tett arra, hogy kivégzett bajtársai emlékét meg fogja őrizni. Így a mártír szigorló orvos, Tóth Ilona emlékét is. Éveken át harcolt becsületének helyreállításáért, amelyet a hazug kommunista rezsim sározott be. Többször elmondta: „Tóth Ilonával a forradalmat akasztották fel”.
Wittner Mária végül 13 hosszú esztendő után, 1970-ben, az ’56-osok közül az utolsók közt, szabadult. Sorsát mindvégig emelt fővel viselte.
A rendszerváltást követően tovább folytatta vállalt feladatát; nyolc éven át országgyűlési képviselőként is mindig hazánk érdekeit és nemzetünk értékeit tartotta szem előtt. Tettel és szóval harcolt a magyar emberek szabadságáért, jólétéért, boldogulásáért. Mária erkölcsi nagyságát mutatja, hogy soha nem gyűlölködött. Nem bosszút akart, hanem igazságot. A kommunistáknak, az árulóknak viszont nem bocsátott meg; csak egyetlen esetben: „ha valakit a gyermekével zsaroltak, annak megbocsátottam. Tudtam róla, hogy azért vallott ellenem, mert a gyermeke volt veszélyben” – fogalmazott.
Rajongott a kicsikért, két gyermeke született. Második fiát, Mikut egyedülálló szülőként nevelte, ’56-osként elszenvedett testi-lelki sebei és üldöztetése ellenére, igyekezett mindent megteremteni számára. Munka után, varrással pótolta ki csekély jövedelmét. Ahogy Miku fia fogalmaz: „Ami a legfontosabb, ami nem mérhető fel anyagi javakkal, hogy egy nagyon boldog gyerekkort teremtettél nekem, és csínytevéseim, hibáim ellenére önzetlenül szerettél, semmi másért, csak azért, mert vagyok.”
Tisztelt Gyászolók!
2001. február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján, az Országgyűlésben elmondott beszéde mindent elárul Wittner Mária rendíthetetlen jelleméről. Híres vádbeszédében – többek között – így fogalmazott: „…megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat -, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. … megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. …”
Tisztelt Gyászolók!
Wittner Mária óriási szívében nagyon sok embernek jutott hely. Vér szerinti családja mellett, „szívbéli” családjába fogadta a kommunista diktatúra összes áldozatát, akiket meghurcolt, kisemmizett, és megalázott egy hazug, embertelen és könyörtelen rendszer.
Szerényen élt, de mindig odafigyelt bajtársaira, anyagilag támogatta a nehéz helyzetben lévőket. Mindenkinek segített, akinek tudott. Az Országgyűlés plenáris üléseinek kevésbé aktív perceiben sokszor láttam, hogy postai borítékokat címez, amikbe kisebb-nagyobb címletű bankjegyeket tesz, s küldi a hozzáforduló szegényeknek. Igen, ő volt a politikai élet irgalmas szamaritánusa.
Hatalmas lelki békével, Istenbe vetett rendíthetetlen hittel rendelkezett. Soha nem hangoztatta, hogy a világ tartozik neki, úgy gondolta, ő tartozik a világnak. Szűz Mária országát építette, minden nap – még a halál eljövetelének végső óráiban is – fiáért, családjáért, Magyarországért és annak népéért, vezetőiért imádkozott.
Fáradhatatlanul végezte vállalt feladatát, mindenhova elment, ahova hívták. Össze sem lehet számolni, hány helyen mondott beszédet, és vett részt különböző ünnepségeken, megemlékezéseken. Büszkeséggel tölt el, hogy Csepelt is kitüntette barátságával, és nálunk is számtalanszor tiszteletét tette, s nagyon sokat tett Mansfeld Péter emlékének megőrzéséért.
Marika néni a lelkét, a gondolatait, egész életét osztotta meg velünk. Nem lehetett őt úgy meglátogatni, hogy a vendége ne kapott volna tőle valami ajándékot: egy verses kötetet, szentek életéről szóló írásokat, forradalmi visszaemlékezést, gyönyörűen hímzett nemzeti lobogót vagy épp’ egy székely zászlót. Erdélyt nagyon szerette, azt mondta: „Székelyföldön mindig felfrissülök”.
Tisztelt Gyászolók!
Wittner Mária, sokunk szeretett Marika nénije óriási űrt hagyott maga után. Utolsó leheletéig szolgálta a magyar nemzetet, a magyar szabadságharcot. Azt a szabadságharcot, amely nem ért véget 1956. november4-én, sem a rendszerváltozással, s úgy tűnik, ez a magyar sors a 21. században is.
Egy tisztelője így fogalmazott: „Mária néni híd volt, kapocs történelmi idők, korok és generációk között. Élő történelem volt, tanú és erőforrás.”
Wass Albert A láthatatlan lobogó című versét így kezdi: „Konok hűséggel hordozom az úttalan bozótokon.” Ez a konok hűség fémjelezte Mária földi életét is. Hűség a nemzethez, hűség a zászlónkhoz. 1956 hőse már életében is előttünk járó példa, erkölcsi mérce volt. Szellemi öröksége ma is iránytűként szolgál számunkra. Kitartása, állhatatos hazaszeretete, a szabad Magyarországba és Istenbe vetett hite erőt ad nekünk a legnehezebb időkben is. Nekem egyszer azt mondta, hogy őt azért nem tudták, nem tudják soha megtörni, mert őt a Szűzanya oltalmazza, aki Magyarország védőszentje. Őt a karmeliták nevelték. S vele vannak a hit forradalmárai: Mindszenty József hercegprímás, Szent II. János Pál pápa, Boldog Jerzy Popieluszko atya és San Padre Pio.
Nekünk meg Marika nénire van szükségünk, bennünket ő védelmez, mert ha valaki, akkor ő pontosan átérezte, tudta, mit jelent a hazára nehezedő külső-belső nyomás. És azt is tudta, hogy ilyen időkben bátran és okosan kell a magyar érdeket képviselnünk. És azt is tudta, hogy ilyenkor olyan vezetőkre van szükségünk, akikre számíthatunk, akikre rábízhatjuk magunkat, olyan magyar embereknek kell elől haladnia, akik több terhet vállalnak, akik képesek a „gáton” teljesíteni. Az ő élete példa: egy magára hagyott, édesanyját kereső árva gyermeklányból, hogyan lesz – egy életre szólóan és még azon is túl – szabadságharcos forradalmár, akit mindezért a hazaáruló és gyáva kommunisták meg akarnak semmisíteni, meg akarnak gyalázni, de ő ettől csak még elszántabb, még erősebb lesz.
Tisztelt Gyászolók, kérem, engedjék meg, hogy szavaimat Wittner Mária 1989. október 23. című versének néhány sorával zárjam:
„Könnytől csillogó ezernyi szempár,
emelt fő és hatalmas méltóság,
ez hát a Nép,
a kicsiny és mégis oly hatalmas büszke
Magyar.”
Drága Mária!
Most fájó szívvel búcsúzunk, de megígérjük, hogy emléked, szellemi hagyatékod megőrizzük, örökre velünk maradsz a küzdelmeinkben és az örömeinkben egyaránt!
Isten Veled ’56 Hőse, nyugodj békében, drága Marika néni!”
