Több mint két és fél órára leállt a teljes német vasúti közlekedés egy IT-hiba miatt.
Több mint két és fél órára teljesen leállt a német vasúti közlekedés kedd este, miután országos szintű informatikai hiba bénította meg a Deutsche Bahn rendszerét. A nemzeti vasúttársaság közlése szerint a digitális vasúti rádióhálózat meghibásodása miatt minden szerelvényt az állomásokon tartottak, így országszerte jelentős fennakadások alakultak ki. A Global System for Mobile Communication for Railways, röviden GSM-R rendszer kiesése azonnali intézkedéseket tett szükségessé.
22 óra 30 perckor a Deutsche Bahn arról tájékoztatott, hogy a GSM-R országos meghibásodása miatt minden vonatot visszatartanak az állomásokon. A társaság később közölte, hogy az üzemzavar okát azonosították, a belső kommunikációs csatornákat érintő problémán pedig a technikusok dolgoznak.
„IT-szakértőink megfeszített munkával, sikeresen megoldották a problémát. A fennakadást gyorsan elhárítottuk, a közlekedés fokozatosan újraindul” – közölte a vállalat, amely az utasok türelmét is megköszönte.
Az üzemzavar
Az üzemzavar idején a társaság nem tudta megmondani, meddig tarthat a leállás, és arról sem adott tájékoztatást, hány járatot vagy utast érintett az eset. Az utasokat arra kérték, hogy lehetőség szerint válasszanak más közlekedési módot, mivel jelentős késésekre és járattörlésekre kellett számítani. Evelyn Palla vezérigazgató a Bild című lapnak korábban úgy nyilatkozott, „most azon dolgozunk, hogy a vonatokat bejuttassuk az állomásokra, hogy az utasok leszállhassanak”.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Bocsánatot kértek
A BBC szerint a GSM-R vezeték nélküli kommunikációs rendszer, amely a mozdonyvezetők és a forgalomirányító központok közötti kapcsolattartást biztosítja. Ennek kiesése miatt a közlekedés biztonsági okokból teljesen leállt. A Deutsche Bahn bocsánatot kért az utasoktól, és jelezte, hogy az érintettek számára taxi- és szállodai utalványokat biztosít, valamint ahol lehetséges, pótló közlekedést szervez.
A társaság távolsági és regionális járatokat is üzemeltet, valamint az elővárosokat a városközpontokkal összekötő S-Bahn hálózatot. Utóbbi járatai is leálltak kedd este. Az S-Bahn Berlin külön közleményben tudatta, hogy a GSM-R rendszer kiesését megszüntették, így „az S-Bahn vonatok ismét közlekedhetnek”, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy egyes vonalakon továbbra is előfordulhatnak késések és járattörlések.



