A német kormány jóváhagyta azt a tervezetet, amely aktív műveleti és megfigyelési jogkörökkel ruházza fel a titkosszolgálatokat.
A német kabinet augusztus 12-én új intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek értelmében a titkosszolgálatok a jövőben jóval tágabb jogosítványokat kapnak a digitális kommunikáció megfigyelésére és a külföldi fenyegetések elhárítására. A döntés hátterében a megszaporodott hibrid és kiberbiztonsági kockázatok állnak, amelyek miatt Berlin szükségesnek látta a nemzetbiztonsági fellépés szigorítását.
A tervezet felhatalmazza a külföldi hírszerzésért felelős BND-t és a belföldi elhárítást végző BfV-t a digitális adatokhoz való hozzáférésre, az aktív műveletek végrehajtására, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazására. Alexander Dobrindt belügyminiszter Berlinben tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az új intézkedések „forradalmasítani fogják Németország biztonsági struktúráját”. A tárcavezető szerint a változtatásokkal „valódi titkosszolgálatokká alakítják át az ügynökségeket”, mivel a szervezetek most először kapnak operatív cselekvési jogköröket.
A megnövekedett fenyegetések miatt Németország már nem támaszkodhat kizárólag a szövetségesei által gyűjtött információkra – írta a The Straits Times. Berlin elsősorban az Oroszország és Irán felől érkező veszélyekre reagál, de a feszültséget növeli az is, hogy a közelmúltban gyanús dróntevékenységet észleltek az ország területén. Legutóbb a lipcsei repülőtéren találtak egy robbanóanyaggal felszerelt pilóta nélküli eszközt, miközben katonai bázisok felett is rendszeresen feltűnnek azonosítatlan drónok.
Már most komoly vita tört ki
A javaslatot még a parlamentnek is meg kell szavaznia, de a tervezett változtatások már most komoly vitákat váltottak ki. Civil szervezetek az állampolgári jogok csorbulása miatt aggódnak, de a politika részéről is érkeztek bírálatok. Konstantin von Notz, az ellenzéki Zöldek politikusa támogatja a külföldi hírszerzés megerősítését, a belföldi elhárítás jogköreinek kiterjesztése azonban szerinte „aggodalomra ad okot a jogállamiság szempontjából”.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Németországban a második világháború után szándékosan korlátozták szigorúan a titkosszolgálatok jogköreit, ám a jelenlegi biztonsági helyzet a döntéshozók szerint változtatást követel. Nina Warken, Friedrich Merz kancellár hivatalának vezetője szerint az ország „valós és kifejezetten akut” veszéllyel néz szembe az idegen hatalmak hibrid támadásai miatt, így a saját védelmük érdekében cselekedniük kell.
A parlamenti jóváhagyás után a hatóságok beavatkozhatnak a támadók infrastruktúrájába, például titokban hatástalaníthatnak robbanószerkezeteket a megfigyelés zavartalan folytatása érdekében. A kibertérben szigorú feltételek mellett jogosultak lesznek behatolni az elkövetők informatikai rendszereibe, ahonnan adatokat másolhatnak le vagy törölhetnek, közben pedig megbéníthatják a külföldi államok által indított kampányok eszközeit is.
A szabályozás értelmében a távközlési és digitális szolgáltatók, valamint a pénzügyi közvetítők kötelesek lesznek átadni a kért adatokat, ennek megtagadása esetén pedig bírságokra és helyszíni ellenőrzésekre számíthatnak. A vizsgálatok felügyeletét és ellenőrzését egy külső szervezet, a Független Ellenőrző Tanács fogja központosítani.



