Egy Dánia közelében elsüllyedt első világháborús német tengeralattjáróból több mint száz év után is mérgező robbanóanyag szivárog.
Az UC-30 jelzésű német tengeralattjáró 1917 áprilisában indult vissza Németország felé, miután egy meghibásodás miatt kénytelen volt feladni írországi küldetését. A Rømø szigete közelében hajózó jármű fedélzetén tizennyolc akna és hat torpedó lapult. A tengerfenékre küldte a tengeralattjárót, amikor április 19-én brit tengeri aknára futott, és a katasztrófában a huszonhét fős legénység minden tagja életét vesztette.
A roncs csaknem egy évszázadon át érintetlenül feküdt a tenger fenekén, mire 2016-ban Gert Normann Andersen dán búvár rábukkant. A maradványokat később a NorthSeaWrecks elnevezésű nagyszabású kutatási projekt keretében vizsgálták meg alaposabban. A feltárásban az Aarhusi Egyetem Földtudományi Tanszékének professzora, Katrine Juul Andresen is részt vett.
A helyszínen szigorú szabályok vannak érvényben, mivel civil búvárok nem merülhetnek a roncshoz. A kutatók ezért a dán haditengerészet búvárainak segítségével gyűjtöttek vízmintákat, üledéket, valamint a tengeralattjárón és annak környékén élő tengeri csillagokat és kagylókat. A haditengerészeti szakemberek fotókat és videókat is készítettek, amelyek segítségével felmérték a tengeralattjáró állapotát és a benne található aknák védtelenségét.
Mérgező nyomokat találtak
A laboratóriumi elemzések kimutatták, hogy a robbanóanyagok elérték a környező tengeri élővilágot, amint azt a ScienceDaily beszámolójából megtudhatjuk. „Mérgező TNT nyomait találtuk meg a vadvilágban, a tengerfenéken és a vízoszlopban egyaránt, így a szennyezés kétségkívül jelen van. A fő kérdés most az, hogy mekkora a hatása, és milyen messze terjed ki a tengeralattjárótól. Jelenleg egy viszonylag lokalizált forrásról van szó, ám a helyzet romlani fog, ahogy a roncs tovább korrodál, és egyre több robbanóanyag kerül szabadon a tengerbe” – fogalmazott Katrine Juul Andresen.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Az UC-30 esete csupán egyetlen kirakós darabja egy lényegesen nagyobb problémának. Andresen a Dán Környezetvédelmi Ügynökség számára készített átfogó jelentésében megállapította, hogy a dán vizekben 10 127 hajóroncs található. Ezek körülbelül tizenöt százaléka az első és a második világháború időszakából származik.
Folyamatos környezeti kockázatot jelentenek
A dán hatóságok az európai uniós vízkeret-irányelv előírásainak teljesítése miatt kérték fel a kutatót a helyzet felmérésére. A szakértő szerint a kutatási eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a történelmi roncsok folyamatos környezeti kockázatot jelentenek a tengeri ökoszisztémákra. Németország már jelentős összegeket fordított arra, hogy kiemeljen és ártalmatlanítson a Balti-tengerben fekvő robbanótesteket.
A második világháború lezárását követően a szövetséges erők óriási mennyiségű lőszert szórtak a tengerbe, nehogy az rossz kezekbe kerüljön. Ez a megsemmisítési módszer évtizedekkel később komoly veszélyforrássá vált. A víz alatti robbantásos megsemmisítés viszont nem mindig jelent jó megoldást, mert a robbanás szétterítheti a mérgező anyagokat, ami a tengeráramlatoktól és a meder alakjától függően akár növelheti is a környezeti károkat.
Az Európai Unió által támogatott REMARCO projekt keretében a szakemberek kíméletesebb mentesítési eljárásokon dolgoznak. A tesztelés alatt álló tengerfenéki robotok képesek pontosan feltérképezni a veszélyes lőszereket, és nyomon követni a korrodáló roncsok állapotát. A jövőben egyes robottípusok akár ki is emelhetik a veszélyes tárgyakat a vízből az ártalmatlanításhoz.
A kutatók szerint ugyanakkor nem szükséges minden egyes roncsot felszínre hozni. A homokkal és üledékkel teljesen vagy részben betemetett tengeralattjárók esetében a szennyeződés kijutásának kockázata lényegesen alacsonyabb. A legfontosabb feladat ezért a legnagyobb környezeti veszélyt jelentő helyszínek azonosítása és a célzott beavatkozás.