Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,74 Ft
Euró
393,46 Ft
Font
460,05 Ft
Bitcoin
70,230 $

Nem aprózta el, mintegy félmilliárd forintot csalt ki egy hitelintézettől

Az ügyben érintett férfi még 2009 és 2010 között több részletben vett fel banki hitelt bérházak építésére, majd jött a trükk.

Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki Tatán és Pomázon bérházak építésére vállalkozott és hamis dokumentumokkal mintegy félmilliárd forintot csalt ki egy hitelintézettől – közölte a megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a férfi 2009 novembere és 2010 áprilisa között több részletben vett fel banki hitelt bérházak építésére a két településen, azonban már a lehívási kérelmek előterjesztésekor tudta, hogy az összegeket nem az építkezések befejezésére fordítja. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

A bank a szerződés szerint a hitelt egyes részmunkák elvégzését követően folyósította; a férfi hamis generálkivitelezői számlákat tartalmazó részjelentésekkel tévedésbe ejtette a hitelintézetet, majd a felvett pénzt ismeretlen célra fordította.

Bűnszervezetben kereskedtek luxusautókkal, félmilliárddal rövidítették meg az államot

A pénzintézetnek okozott kár 540 millió forintot tett ki, melyből az eljárás során 60 millió forint térült meg. Az ügyészség a férfival szemben különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat. Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozták, valamint az okozott kár megtérítését.