Dollár
424,06 Ft
Euró
412,89 Ft
Font
461,74 Ft
Bitcoin
19,535 $

Sarki fényen keresztül lőhet ki két rakétát a világűrbe a NASA

Twenty20
not image

Kulcsár Péter

2022. március 27. - 21:06

Nem mindennapi rakétaindítás valósulhat meg, az amerikai űrügynökség ugyanis az Északi-sarkvidéken tapasztalható fényjelenség közepette bocsáthatja az univerzumba legújabb egységeit.

A NASA Ion-Neutral Coupling during Active Aurora, vagyis az INCAA missziója azt szeretné kideríteni, miként lépnek kölcsönhatásba a sarki fényből származó töltött részecskék a Föld atmoszférájával, ezért rakéták indítását tervezték az alaszkai Poker Flat kilövőállomásról.

Soron kívül ENSZ-képviselő: „a nyugati nemzetek országunk feldarabolására törekszenek”

A Live Science beszámolója szerint első körben el kellett halasztaniuk a szerdára kitűzött kilövést, mivel az időjárási körülmények megnehezítették volna a felszállást, így most egy rövidebb várakozási fázis következik, melynek végén – ha minden jól alakul – kezdetét veheti a küldetés.

Stephen Kaeppler, a projekt vezetője az amerikai űrügynökség közleményében elmondta, csapatával abban reménykednek, hogy a bolygó felszíne fölé jutva nagyjából 200 kilométerrel megérthetik a határréteg működését, ahol a plazma és a semleges gáz találkozik.

A szakértő elmondása szerint azonban rendkívül nehéz megjósolni az eredményeket, valamint azt, hogy pontosan hogyan viselkedhet a szóban forgó réteg a légkör felső részeiben.

Sok tényező van, ami miatt egy érdekes fizikai problémáról beszélhetünk, amelyet minél hamarabb meg kell vizsgálnunk, ezáltal értelmezhetjük a folyamatokat” – magyarázta Kaeppler.

Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja