Clouds
21 Budapest
Dollár
367,97 Ft
Euró
394,73 Ft
Font
442,51 Ft
Bitcoin
22,959 $

Mióta itt jártál:

Űrverseny: a NASA riadót fújt Kína Holdra vonatkozó tervei miatt

Fotó: MTI/AP/Hszinhua/Bei He
Világűr
not image

Borbély Fanni

Szerkesztő

Bill Nelson adminisztrátor úgy véli, Kína arra törekszik, hogy “saját”, erőforrásokban gazdag területet keressen, majd sajátítson ki. Ennek okán pedig a következő két év kulcsfontosságú lesz az amerikai-kínai űrversenyben.

A Guardian jelentése szerint a NASA adminisztrátora figyelmeztetett, az Egyesült Államok űrversenyben áll Kínával, s az USA-nak “vigyáznia kell”, hogy riválisa nem kapjon erőre és meg se próbálja uralni a holdi erőforrásokat. Bill Nelson, a NASA adminisztrátora, egykori űrhajós és floridai szenátor arra is kitért, hogy Kína előbb-utóbb “magáénak vallhatja” a Hold erőforrásban gazdag területeit.

Soron kívül 3600 fölé emelkedett a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti verseny egyre csak élesedik, s a következő két évben főlhet el, hogy melyik ország lesz képes előnyhöz jutni. Nelson a Politicónak adott interjújában úgy fogalmazott:

“Ez tény: űrversenyben vagyunk. És az is igaz, hogy jobb, ha vigyázunk, nehogy a tudományos kutatás ürügyén eljussanak egy helyre a Holdon. És az sem kizárt, hogy azt mondják: ‘Maradjatok távol, mi itt vagyunk, ez a mi területünk'”.

Aggodalmai alátámasztására példaként a dél-kínai-tengeri szigetekkel kapcsolatos kínai agressziót említette, emlékeztetve, hogy Peking katonai támaszpontokat létesített a területen. A kínai űrprogram előrehaladását az is bizonyítja, hogy tavaly Föld körüli pályára állítottak egy űrállomást, s több, mintákat begyűjtő küldetést is végrehajtottak.

A program harmadik fázisában pedig terveik szerint egy autonóm holdi kutatóállomást is létrehoznának a Hold déli pólusának közelében, valamikor 2025-ben. A kínai kormány decemberben még ennél is tovább ment tervezés szintjén, és megosztották elképzeléseiket annak kapcsán, hogy hogyan eszközölnének egy holdra szállást, s hogy miként alakítanának ki infrastruktúrát a bolygón.