Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,00 Ft
Euró
394,98 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,678 $

Nagy Márton: még idén megveheti az állam a budapesti repteret

Elmondása szerint egy stratégiai eszközről van szó, ezért annak magyar kezébe kell kerülnie.

Fotó: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter felszólal a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén a Parlamentben 2023. március 31-én. MTI/Illyés Tibor
Belföld

Koós Alexandra

Szerkesztő

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Inforádió Aréna című műsorában több téma kapcsán nyilatkozott, ezáltal arról is, hogy a magyar kormány elkötelezett, az év végére lezárható a Budapest Airport megvásárlása.

„A budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, ezért magyar kézbe kell kerülnie. A kormány elkötelezett, hogy visszavásárolja, mindegy, ki a tulajdonos” Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

– jelentette ki.

Majd hozzátette, miszerint az előkészítő megbeszélések már zajlanak a jelenlegi tulajdonossal, amelynek során az értékesítés feltételeiről és az árról is szó esik. Mint fogalmazott, a megegyezés mindkét szereplő számára fontos, és az üzletet az év végére le lehet zárni.

„A magyar kormány sokkal jobban tudná fejleszteni a repülőteret, a befektetők is látják, hogy a kormány másfajta szemléletben többet tud ebből kihozni”

– mondta a gazdaságfejlesztési miniszter az Infostart beszámolója alapján.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.

Horror Zalaegerszegen: feldarabolta élettársát egy férfi

Újabb részletek láttak nyilvánosságot a zalaegerszegi gyilkosságról, melynek elkövetője egy 49 éves férfi.