Nagy Adri ezzel a fotóval ismét magasra tette a lécet, remek formában van, és egy olyan környezetben pihenhet, ahol nem kell fagyoskodni.
Az elmúlt héten kaptunk némi ízelítőt arról, mi várhat ránk a nyár elején. Papíron már jobb időnek kellene lennie, hiszen lassan május hónapot írunk, ám ehhez képest újra elő kellett vennünk a téli kabátokat, ami frusztráló.
Nehéz elfogadni azt, amikor egyik nap még pólóban is izzadnunk, másnap pedig vehetjük elő a télikabátot és a pulóvert. Sajnos az időjárás sem a régi, akárcsak az emberek és maga az egész világ, de legyünk pozitívak!
A sztárok közül többen is nagyon pozitív hatással vannak az emberekre. Nagy Adrit is közéjük soroljuk, aki nem mellesleg egy kiváló énekesnő, előadó, akit sokan szeretnek, és hosszú karrier áll előtte.
NE HAGYD KI
A Megasztárban 2012-ben mutatkozott be, ami az ő életét is megváltoztatta. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő, mert ennek is már több mint 10 éve, pedig mintha csak tegnap lett volna a műsor.
Adri is szereti a jó időt, így most még inkább jól érezheti magát, számára ezzel meg is kezdődött a nyári szezon. Bikiniben is remekül mutat, büszke lehet a formájára, és ezt nemcsak mi gondoljuk így, hanem sokan mások is.