Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,12 Ft
Euró
395,04 Ft
Font
461,90 Ft
Bitcoin
70,802 $

Munkalehetőség: közel 28 ezer kérdezőbiztosra van szükség a népszámlálás elvégzéséhez

A polgármesteri, valamint a közös önkormányzati hivatalokban várják az érdeklődők jelentkezését.

Fotó: Unsplash
Belföld

Koós Alexandra

Szerkesztő

Október 1-je és november 28-a között újra népszámlálás lesz Magyarországon, amelyet általában tízévente tartanak, a törvény értelmében pedig mindenkinek kötelező részt venni rajta, azonban az adatfelvétel több szakaszból áll.

Eszerint október 1. és október 16. között online, a népszámlálás honlapján keresztül lehet kitölteni a kérdőívet, s amely háztartások nem élnek ezzel a lehetőséggel, azokat október 17. és november 20. között keresik majd fel. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Rövid Irén, a KSH szóvivője elmondta, ebben az időszakban már csak a számlálóbiztos segítségével lehet megválaszolni a kérdéseket, a feladat elvégzéséhez pedig jelenleg is várják az érdeklődőket – derül ki az Infostart beszámolójából.

Majd hozzátette, az önkormányzati hivatalokban van lehetőség jelentkezni, a toborzás pedig a települési, és a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen történik, emellett arra számítanak, hogy közel 28 ezer kérdezőbiztosra lesz szükség.

A kiválasztás során előnyt jelent a helyismeret, a jó tájékozódási és kommunikációs készség, valamint a rugalmas időbeosztás is, hiszen folyamatosan szükség lesz a munkájukra, azonban a 18. betöltött életév alapfeltételnek számít.

Idén lesz az első olyan népszámlálás hazánkban, amely papírkérdőívek nélkül, elektronikusan zajlik, ugyanis a számlálóbiztosok tableten fogják rögzíteni a válaszokat, amelyet a KSH biztosít számukra, emellett felkészítő képzésen is részt fognak venni.

A feladatuk az lesz, hogy bejárják a rájuk bízott körzetet, ellenőrizzék, szükség esetén pontosítsák az oda tartozó címeket, majd felkeressék azokat a háztartásokat (kb. 100-140), amelyek nem töltötték ki az online kérdőívet, a tableten pedig rögzítsék a kapott válaszokat.

A számlálóbiztosok az általuk elvégzett munkáért díjazásban részesülnek, emellett a kitöltött kérdőívekért, a címek ellenőrzéséért és pontosításáért is kapnak egy meghatározott összeget, keresetüket pedig a körzet mérete és a 362/2020-as számú kormányrendelet melléklete határozza meg.

Völner-Schadl-ügy: tanúként hallgatták ki Varga Juditot

Tájékoztatás az úgynevezett Völner–Schadl-ügy nyomozásáról – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót csütörtök délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség.