Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,812 $

Múltidéző – A Forma-1 történetének legfeszültebb utolsó körei, Kimi Raikkönen főszereplésével (videó)

A 2005-ös Forma-1-es szezon sok tekintetben a változások szezonja volt: az egyetlen magyar versenyzőnk, Baumgartner Zsolt kikerült az F1-ből, megtört a Ferrari ötéves dominanciája, és ez volt az utolsó szezon, amikor V10-es erőforrás hajtotta a versenyautókat.

Sport

Nagy Noel

Szerkesztő
TÉMÁK

Az év rendkívül izgalmasnak bizonyult, hiszen a Ferrari valamelyest háttérbe szorult, ez pedig lehetőséget adott néhány versenyző ragyogásának is: közülük érdemes kiemelni a szezon későbbi világbajnokát, Fernando Alonsót, aki akkor még Renault-s színekben versenyzett, és egyik legnagyobb riválisát, a McLaren csapatában futó finn Kimi Raikkönent.

A 2005-ös szezon hetedik versenyét jelentő Európai Nagydíjra, a Nürburgringre érkezett a mezőny, amikor már nyílt az olló a két pilóta között: Alonso 22 pontos előnnyel várhatta a futamot Raikkönennel szemben, a finn azonban jóval előnyösebb helyről várhatta a rajtot, hiszen míg Alonso a hatodik, Raikkönen a második helyről vághatott neki a futamnak. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

A verseny relatíve eseménytelenül zajlott, Raikkönen gyorsan az élre állt, és ezt sokáig tartani is tudta, azonban többször hibázott a verseny során, így a gumijait már rendkívül túlterhelte. A verseny végére elkezdett közeledni hozzá Alonso, ám az akkori szabályok szerint a finn nem tudott bejönni kereket cserélni.

Az utolsó néhány körben mind a csapattagok, mind a nézők tűkön ülve figyelték, hogy vajon kibírják-e az abroncsok, ám végül az utolsó előtti körben jött a dráma: Kimi Raikkönen felfüggesztése felmondta a szolgálatot, így kiesett a versenyből.

A kicsúszás közben majdnem Jenson Button BAR-Hondáját is eltalálta, ám a legjobban az bánthatta a finnt, hogy így a riválisa, Fernando Alonso ölébe hullott a futamgyőzelem, tovább növelve ezzel a különbséget. Az alábbi videón az említett feszült pillanatokat követhetjük végig:

Múltidéző sorozatunk legutóbbi részében a Ferrari utolsó V12-es F1-es autójával foglalkoztunk:

https://liner.hu/libabor-ilyen-belso-kamerabol-a-ferrari-utolso-v12-ese-a-412t2/