Monty Python Nógrád megyében: részegek verekedés közben egymásra borították a budit

Unsplash
not image

Kulcsár Péter

2021. június 6. - 14:04

Vádat emeltek egy 26 és egy 19 éves nógrádszakáli férfi ellen, akik alkoholizálás közben összevesztek vendéglátóikkal, ezután ámokfutásba kezdtek, és széttörtek mindent a háza körül.

2020. november 6-án a két férfi együtt italozott ismerőseiknél, ám a mulatozás veszekedésbe torkollott, ezért az egyik házigazda elküldte a vendégeket – írta az ugyeszseg.hu.

A két férfi el is ment, de később visszatértek, kövekkel és sörösüvegekkel dobálták meg a házat, az udvaron álló árnyékszéket is felborították, majd egyikük üveggel dobálta és deszkával támadta meg a háziakat.

A dobálással több ablakot is kitörtek, a mintegy 59.000 forint kárt utóbb megtérítették.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség garázdaság bűntette, rongálás vétsége és könnyű testi sértés kísérlete miatt emelt vádat ellenük, melyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.